Az idei első félévben a bankrendszer profitabilitását alapvetően a kamatmarzs további szűkülése, illetve a jelentősen megnövekedett értékvesztés és céltartalékképzés határozta meg, mely tényezők negatív hatását sem az állampapír-portfólión elért árfolyamnyereség, sem a működési költségek csökkenése nem volt képes ellensúlyozni - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a bankszektorról kiadott gyorselemzésében. Az előbbi tényezők hatására a szektorszintű eszközarányos nyereség 0,35 százalékponttal, 1,05 százalékra, míg a tőkejövedelmezőség 2,8 százalékponttal, 14,25 százalékra esett.
A bankszektor tőkehelyzete ugyanakkor az első negyedévhez képest jelentősen javult. Ez a PSZÁF szerint a tőkekövetelmény csökkenésének, illetve az ezzel párhuzamosan emelkedő szavatolótőke-állománynak köszönhető. A tőkekövetelmény alapvetően a hitelkockázat terén mérséklődött a forinterősödésnek a devizahitel-állományra gyakorolt hatása miatt. A hitelkockázat tőkekövetelménye 11,8 százalékkal esett, miközben a teljes tőkekövetelmény közel 10 százalékkal lett kevesebb. A szavatoló tőke állományának emelkedése nagyobbrészt a bankok tőkeemeléseinek, illetve a negyedéves eredmények auditálásának következtében valósult meg. E két hatás eredőjeként a tőkemegfelelési mutató (TMM) értéke több mint két százalékponttal, 12,3 százalékra emelkedett 2009. június végére.
A bankrendszer tranzakciós alapon számított hitelállománya 2009 második negyedévében valamelyest zsugorodott, ami a felügyeleti összegzés szerint a vállalati hiteleknél nagyjából kettő, a lakossági hitelek esetében pedig 0,5 százalék körüli csökkenést jelentett. A vállalatok devizabetéteinek állománya forintban kifejezve közel 10 százalékkal, tranzakciós alapon viszont közel 22 százalékkal bővült. A háztartásoknál a tranzakciós alapú bővülés 9,5 százalékos volt. Ezzel párhuzamosan a forintbetétek mindkét szegmensben csupán 1,5 százalékkal emelkedtek. Az ügyfélbetétekkel ellentétben viszont a bankközi betétek terén egyértelmű kiáramlás volt tapasztalható, ami tranzakciós alapon 414 milliárd forintos, azaz nagyjából hét százalék körüli csökkenést jelentett. Ez a jelenség - állapította meg a felügyelet - a hitel/betét mutató javulása mellett a szektor nettó tőke- és pénzpiaci kitettségét is kedvezően befolyásolja. Megjegyzik azonban, hogy bár határozottan kedvezőbbé váltak a likviditási és devizakitettség-mutatók értékei, a korábbi évek átlagához képest még mindig rossznak tekinthetők.
