A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az év első felében 2,7 milliárd forint értékben vállalt pályázati visszafizetési garanciát, ami csaknem háromszorosa a tavalyi egész éves pályázati garanciavállalásnak. A társaságnál arról számoltak be, hogy a garanciaigény a megítélt kezességvállalásoknál is nagyobb ütemben, több mint tízszeresére emelkedett. Tavaly egész évben valamivel több mint 2 milliárd forint pályázatigarancia-kérelem érkezett a céghez, most pedig az első félévben több mint 12 milliárd, az új szerződések értéke az év végére elérheti a 10 milliárd forintot. A Garantiqa vezérigazgatója, Radnai György szerint a gyors felfutás oka, hogy emelkedik a pályázatok száma és értéke. A növekedésben az is közrejátszik, hogy a bankok a pályázati lehetőségekből inkább a saját erő pótlására szolgáló hitelkihelyezéseket vállalják, és óvakodnak kiadni azokat a bankgaranciákat, amelyek a konkrét pályázati garanciatermékek megjelenését megelőzően kiváltották az ilyen kezességeket.
