A bankok nem csak a lakossági megtakarításokért szállnak ringbe, határozottan élénkült a céges betétekért folyó verseny is. A harc már egy ideje különböző devizanemekben folyik, de egyre újabb ügyfélcsoportok is a célkeresztbe kerülhetnek. Legutóbb az Erste jelent meg kifejezetten a mikrovállalatoknak kínált új konstrukcióval (Napi, 2009. július 21.). Az OTP már korábban a cégméretek teljes körét lefedő palettát alakított ki. Mint a banknál elmondták: a mikro- és kisvállalkozások (az éves nettó árbevétel 500 millió forintnál kisebb) részére kialakított betétajánlatoknál fő szempont, hogy az ügyfélkörhöz tartozó vállalkozások jellemzően csak rövidebb időszakra, maximum egy-két hónapra tudják lekötni szabad pénzeszközeiket, hiszen bevételük jelentős részét visszaforgatják az üzletbe. Az OTP-nél ezért hétnapos futamidővel is lehet betétet lekötni. A rövid távú lekötések közül elsősorban a 60 napos futamidejű Ráadás elnevezésű kisvállalkozói betétet ajánlja a bank. Azoknak a vállalkozásoknak pedig, amelyek rendelkeznek egy tervezett beruházáshoz szükséges önerővel, de egyelőre nem jutnak külső forráshoz, véleményük szerint ideális megoldást jelenthet a 3x1 hónapos futamidejű Ritmus betét vagy a 4x2 hónapos futamidejű Piramis betét. Ezek a több kamatperiódusból álló konstrukciók a standard betéti kamatoknál magasabb évi kamatot kínálnak, de egy esetleges betétfeltöréskor is jár a kamat a befejezett kamatperiódusokra. A legnagyobb magyar bank megtakarítási számlát is kialakított, ami egy speciális, kiemelkedő látra szóló kamatot biztosító, nem pénzforgalmi bankszámla. Az MKB kisvállalati ügyfeleinek az úgynevezett Dinamika szolgáltatáscsomagot kínálja. Ennél - állításuk szerint - a piacon jelenleg található legmagasabb kamatok érhetők el.
A Commerzbanknál számban és volumenben is dinamikusan nő a vállalati betétállomány. Ezeknek az ügyfeleknek az igénye - hangsúlyozta Lovas Emese üzletfejlesztési igazgató - nagymértékben eltér a lakossági igényektől, így itt elsősorban nem a különféle akciókkal lehet elősegíteni a forrásgyűjtést. Szerinte a legfontosabb, hogy a bank a cég igényeire igazítsa betéti ajánlatát. A Commerznél különösen kedveltek a rövidebb futamidejű (akár egy héten belüli) betéti megoldások. A cégek egyre gyakrabban kötik le a szabad pénzeszközeiket rövidebb futamidőre, akár egy éjszakára is, mivel minden lehetőséget megpróbálnak kiaknázni a bevételi oldal növelésére. Egyre többen helyeznek nagyobb hangsúlyt hosszabb futamidejű, szükség esetén mozgósítható tőketartalékok kiépítésére. Az UniCreditnél is úgy látják, hogy a vállalatok befektetéseiknél rugalmas, elsősorban rövidebb futamidejű lehetőségeket keresnek, valamint előnyben részesítik azokat a betéti konstrukciókat, ahol folyamatos, egy-egy nagyobb fizetéshez igazodó (például adó- vagy szállítói kifizetésekhez) betételhelyezési lehetőség is van.
A Raiffeisennél - tudtuk meg - a nagyvállalati ügyfélkör esetén nem jellemzőek az úgynevezett akciós kamatok. Ebben a szegmensben az adott összegre és futamidőre vonatkozó, általában egyedi, az aktuális piaci körülményeket tükröző kamatjegyzés történik. Hasonló a gyakorlat a K&H-nál. Itt sincs kiemelt ajánlat a cégeknek, a kínált kamatot egyedileg mérlegelik az ügyfélkapcsolat és a likviditás figyelembevételével. Persze nagyobb összegek elhelyezésénél (ez általában 30 millió forint feletti) szinte minden banknál lehet külön tárgyalni a kamatról és az egyéb feltételekről is.
