BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csak elméleti a mai indulás

2009. július 27. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezesség igénybevételének és beváltásának részletes szabályairól csütörtökön jelent meg a rendelet. A bankok már korábban is jelezték, hogy az idő így meglehetősen szűkös. Az eredeti jogszabály szerint ugyanis az állami garancia lehetősége ma lép hatályba. A törvény alapján már elkészítettünk egy háromoldalas ügyféltájékoztatót, amiben összefoglaltuk a lényeges tudnivalókat - mondták el az FHB-nál. A bank az eljárásrendet és az oktatási anyagokat is kidolgozta. Mint elmondták: a folyamat elindítható a tájékoztatással, a program megismertetésével és előzetes jogosultsági tájékoztatást is adnak ügyfeleiknek. A szerződés előkészítése azonban az eddigi tapasztalataik alapján várhatóan két hetet vesz igénybe, így előzetes várakozásaik szerint a kérelmek befogadása augusztus 10-étől indulhat meg. Az áthidaló kölcsönre vonatkozó szerződés megkötését az ügyfél kezdeményezi (ezen a téren nem számoltak be a lapunknak nyilatkozó bankok az utóbbi időben egyre divatosabbá vált, úgynevezett proaktív magatartásról) a bankhoz benyújtott igényléssel.
A végrehajtási rendeletben lévő pontosításokat figyelembe véve az OTP Banknál hangsúlyozták: készen állnak arra, hogy 2009. július 28-tól befogadják az áthidalókölcsön-igényléseket. A kérelmet az ügyfél nyújtja be a fiókban a bank által rendelkezésre bocsátott igénylőlapon, amelyhez csatolni kell az igénylésre való jogosultságot igazoló dokumentumokat. A vizsgálatok pedig elég kiterjedtek lesznek. Nem is csoda, hiszen az áthidalás az adósok élethelyzetében, jövedelmi viszonyaiban bekövetkező pozitív változás nélkül csak két évvel kitolja a gondokat. A törlesztés időszakában ugyanis fizetni kell az eredeti és az áthidaló kölcsön mindenkori törlesztőrészletét is (Napi, 2009. július 22.). Abban az esetben azonban, ha az ügyfél azért igényli az áthidaló hitelt, mert munkanélkülivé vált, akkor csak a jogszabályi feltételeknek való megfelelést vizsgálhatja a hitelintézet. Amennyiben valaki nem vesztette el a munkaviszonyát, "csak" fizetőképességének csökkenésére hivatkozik, akkor az ügyfél (háztartás) jövedelmének nagyságát, illetve ehhez viszonyítottan a törlesztőrészlet arányát is szükséges figyelembe venni. Ebben az esetben az adós hitelképességét is vizsgálja a bank. A jogszabály előírja, hogy az áthidaló hitel jövedelemcsökkenés miatti folyósításához a háztartást a pénzügyi intézmény - a belső szabályzata szerint végzett adósminősítés alapján - hitelezhetőnek minősítse. A törvény szerint adósminősítést kell végeznünk - rögzítették a Budapest Banknál (BB), és amennyiben az ügyfél nem felel meg a banki adósminősítés szabályainak, az eredmény lehet elutasítás is.
Banki szakértők szerint várhatóan meglehetősen sokan számíthatnak majd elutasításra. A fizetési gondokkal küszködők közül ugyanis sokakat nem a válság gyötört meg, gondjaik sokkal régebben kezdődtek, megoldásukra pedig jelenleg a korábbinál is kisebb az esély. A bankok óvatosságát az is indokolhatja, hogy az állami garancia csak 70-80 százalékos mértékű. A munkanélkülieknél előírt "automatizmus" sem jelenthet mindenkinek áthidaló kölcsönt. Ezt gátolhatja ugyanis, ha valaki nem tudja vállalni az előírt önerő fizetését.
A szerződés megkötéséig az ügyfélnek - mondták el (többek között) a BB-nél - a bank rendelkezésére kell bocsátania a törvény által előírt dokumentumokat. Ezt követően a bank minden igényt egyedileg megvizsgál, hogy megfelel-e a törvényben foglalt szabályoknak. A jóváhagyás után történik az új szerződés megkötése. Ezt követően a bank megnyitja az ügyfél részére az áthidaló kölcsön számláját, majd az eredeti hitelre vonatkozóan az ügyfél a szerződésben meghatározott fix forint-törlesztőrészletet fizeti a törvényben meghatározott két évig.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet