A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábban is kiadott vezetői körlevelet arról, hogy milyen magatartást vár el a hitelintézetektől a bajba jutott adósokkal szemben. A felügyelet már ebben is kiemelte a tájékoztatás fontosságát. Most azonban egy újabb vezetői körlevélben pontos szempontokat ad a fogyasztók pontos, közérthető és megfelelő tájékoztatásához, és kiemeli azokat az információkat, amelyek ismertetését alapvető fontosságúnak tartja.
Az ügyfél-tájékoztatás e szerint ki kellene, hogy terjedjen a kamat, illetve a törlesztőrészlet számítási módjának bemutatására. Ezen belül a PSZÁF szeretné, ha a bankok jeleznék (sajtóközleményben, honlapjukon vagy szóbeli tájékoztatás alkalmával), hogy milyen forrásköltségekkel számolnak. A parlament által már elfogadott (bár csak augusztustól hatályos), az egyoldalú szerződésmódosítást korlátozó jogszabály tükrében némiképp meghökkentő, hogy a PSZÁF most hangsúlyozza, hogy a bankok tegyék transzparenssé és alaposan részletezzék azon közgazdasági és piaci indokokat, melyek a kamat, illetve a törlesztőrészlet emelkedéséhez vezetnek.
A finanszírozók - olvasható a felügyeleti levélben - hívják fel az ügyfél figyelmét arra, hogy a futamidő meghosszabbítása esetén a törlesztőrészlet nem csökken azzal arányosan, tekintettel arra, hogy a hosszabb futamidő miatt a fizetendő hiteldíj is növekszik. Mint hozzáteszik: különösen fontos ez a tájékoztatás az annuitásos törlesztésű hitel futamidejének meghosszabbításával kapcsolatban, hiszen az annuitásos számítási mód esetén a törlesztőrészlet kezdetben nagyobb arányban tartalmazza a hiteldíjat, mint magát a tőketartozást.
