Az idén januárban mintha a cégek és a magánszemélyek is kiábrándultak volna a devizabetétekből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint ugyanis a magánszemélyek 47,2 milliárd forintot, míg a vállalatok 87,1 milliárdot vontak ki innen. Az állomány persze a forint gyengélkedése miatt a felszámolási tranzakciók mellett is nőtt. Nem is kis (140 milliárd forint körüli) mértékben. Úgy tűnik, a volatilitás minden korábbinál nagyobb lehet ezen a téren is. Az egyik hónapról a másikra alapvetően változik meg a megtakarítók viszonya a devizához. Tény, hogy az utóbbi időben a betétek zárolásával kapcsolatban terjesztett híresztelés ismét a deviza felé terelheti a befektetőket, sőt azokat is, akik csak likvid pénzüket szeretnék biztonságban tudni. (Annak ellenére, hogy ha már a zárolás mint eljárás egyáltalán felmerülhet, azt inkább a deviza-, semmint a forintforrásoknál valósítanák meg.) A normalitás talaján maradva: a betétek kedveltsége nagyban függ attól is, mit ajánlanak akciósan a bankok. Mostanában pedig határozottan szaporodnak a vonzó devizabetéti ajánlatok is.
Az OTP 2008 novemberétől 2009. január végéig tartó bizalom megtakarítási programjának keretében több mint 382 millió euró folyt be az akciós devizabetétekbe. A legnagyobb magyar bank kombinált (Profit Betét 3) megtakarítási ajánlatában is hangsúlyosan ajánlja az eurólekötést. Mint elmondták, az OTP eddig is kínált és folyamatosan kínál a forintbetétek mellett devizalekötési lehetőségeket akciós és normál változatban. A forint- és a devizabetétek között viszont az utóbbi időben nem tapasztalták az arányok eltolódását. Az UniCreditnél Komócsi Sándor ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy jelenleg a forintbetéteknek van nagyobb szerepe, de kedvező ajánlataik révén - az euróbetétek dominanciájával - a devizabetét-állomány is növekszik. A K&H-nál is azt hangsúlyozták, hogy szinte minden futamidőre és devizában kínálnak piacvezető megtakarításokat, amelyek révén állományuk szépen gyarapszik (adatokkal ezt a bank nem támasztotta alá).
Mind forintban, mind euróban azonos termékkínálattal (futamidő, akciók feltételrendszere) rendelkezünk - emelték ki a CIB-nél. Az állományok gyarapodásának dinamikája is hasonló: 2009. január elseje óta forintban több mint 4 százalékkal, euróban pedig mintegy 5 százalékkal bővültek a banknál levő lekötött betétek. A devizabetétek az Allianz teljes lakossági betéti portfóliójának 15 százalékát teszik ki. A Raiffeisennél és az MKB-nál továbbra is a forintmegtakarítások jelentős túlsúlya a jellemző.
