A kereskedelmi bankok vállalati betétállománya a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) részletes adatai szerint tavaly év végén mindössze 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A gyarapodás viszont kizárólag a lekötött betéteknek volt köszönhető. A látra szóló és a folyószámlabetétek állománya majdnem tíz százalékkal csökkent. Érdekes, hogy a két éven túli lejárat esetében is (amely egyébként összegében azért nem túl jelentős) 14 százalék feletti volt a gyarapodás. Úgy tűnik azonban, hogy a bankok ebből a bővülésből igencsak eltérően részesedhettek.
A Commerzbank az általa nyújtott betéti tanácsadásnak köszönhetően - mondta el Lovas Emese üzletfejlesztési igazgató - ezen a területen folyamatos, dinamikus növekedést ért el az előző évben, és a 2009. eleji számok ismeretében ez a tendencia folytatódik. Az OTP arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kisvállalkozói ügyfélkörben - részben az akciós és egyéb kiemelt ajánlatok hatására - dinamikusan növekszik a betétállomány. A 2008-as gyarapodás jelentős része pedig a válság kiterjedését követően, szeptember után keletkezett. Mint a legnagyobb magyar banknál elmondták: a gyarapodás 2009 első másfél hónapjában is folytatódott. A CIB (amely szintén kínál akciós betétlekötési lehetőségeket a cégeknek) ugyanakkor úgy tapasztalja, hogy a válság hatása egyelőre nem kézzelfogható ezen a területen. Az Allianz Bank szerint viszont a kis- és középvállalatok egyenesen elkezdték a megtakarításaikat felélni.
A Raiffeisen kiemelkedő betéti kamatainak tudja be, hogy a mikrovállalati, illetve a kkv-körbe tartozó ügyfelek is egyre inkább nyitottak a lekötött betétek iránt. Persze ezek elsősorban rövid futamidőre (1-2 hónapra) szólnak. Davidovics András, az UniCredit Bank középvállalati értékesítési igazgatóságának igazgatója viszont arról beszélt, hogy a korábbi éles kamatverseny enyhülőben van, a befektetési potenciállal rendelkező ügyfelek döntésében megint egyre fontosabbá válik a bizalmi faktor. A bank tehát akciózás nélkül is képes volt a vállalati betéti piacon növelni részesedését.
A CIB is hangsúlyozza, hogy elsősorban a szolgáltatás színvonalával, az ügyféligények minél magasabb szinten való kiszolgálásával, komplex termékcsomagok kedvezményes értékesítésével kíván ügyfeleket szerezni és megtartani. Ezzel együtt akciós kínálat is akad. A cégek egy hónapos lekötésre új betét elhelyezésekor 9,5 százalékos kamatot kaphatnak. A Raiffeisen esetében ugyanez 10 százalékot tesz ki. Mint elmondták: azoknak a vállalkozásoknak, amelyek hosszabb távra nem tudják lekötni pénzüket, a bank a folyószámlakamatoknál magasabb hozamot biztosít megtakarítási számlatermékeivel.
Az OTP a 30 millió forintot elérő egyösszegű betétek elhelyezésekor a hirdetményben meghatározottól eltérő kamatmértékű lekötési lehetőséget kínál. A bank további kamatprémiumot fizet, amennyiben az elhelyezni kívánt összeg eléri vagy meghaladja a 300 millió forintot vagy az ennek megfelelő devizát. Az Allianz ügyfeleinek 50 millió forint felett tesz lehetővé egyedi lekötést. Kiemelt célcsoportjuk most a lakóközösségek, amelyek számára egy, a biztosítóval közös program keretében kedvező, sávos kamatozású betétet kínálnak.
