Lapunk információi szerint az MKB Bank két részletben összesen 16 százalékos létszámleépítést hajt végre. Az érintettek egy részének már útilaput kötöttek a talpára, de a java még alighanem hátravan, így a dolgozók között elég nagy a bizonytalanság. Mint arról már beszámoltunk (Napi, 2009. február 12.), az MKB a cafeteria-rendszert is alaposan megnyirbálta. A CIB-nél is több száz fő elbocsátása várható, az azonban, hogy pontosan hány embert és mely területekről küldenek el, csak március elején derül ki. Nyilvánvalóan ennél a pénzintézetnél is sokan érezhetik fenyegetve az állásukat. Az utcára kerülőknek pedig nincs könnyű dolguk. A korábban maguknak lasszóval munkatársakat kereső, a csábítás érdekében attraktív fizetéseket ajánló bankok kapui mára bezárultak.
A hazai banki szektorban eddig több szereplő is bejelentett már nagyobb elbocsátásokat. Az FHB 30, a Raiffeisen 315, az OTP 500 embert küld el, de leépít a jegybank is. Gyanítható azonban, hogy a kereskedelmi bankok többségénél csökkentik a létszámot, de ezt igyekeznek a legkisebb feltűnést keltve - a tényt akár az utolsó pillanatig tagadva - tenni. Amennyiben azonban a tevékenység tovább szűkül, alighanem a most még csak a létszám befagyasztását elhatározó bankok (mint azt már megírtuk, ide tartozik a K&H, de úgy tudjuk, korábban így reagáltak a CIB-nél is) sem kerülhetik el a leépítést.
A számok azonban eddig nem is tűnnek annyira vészesnek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) előzetes adatai szerint a kereskedelmi bankok adózott profitja 2008-ban az egy évvel korábbinál mintegy 7 százalékkal alacsonyabb lett, de így is 303,2 milliárd forintra rúgott. A nem problémamentes hitelek aránya viszont ugyanekkor 7,9 százalékról 10 százalék fölé emelkedett. A hitelállomány ebben az időszakban 21,2 százalékkal ugrott meg, ami elvben a létszámhatékonyság javulását is mutathatná. Részletesebben áttekintve azonban az adatokat, a gyarapodási ütem a forint gyengülésének számlájára, nem az üzleti aktivitás növekedésére utalhat. A forinthitelek állománya 6 százalékkal apadt. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tranzakciókat is tükröző jelentései éppen ezért sokkal borúsabb képet mutatnak. A jegybanki jelentés szerint a nem pénzügyi vállalatokra és a háztartásokra összesített, szezonálisan igazított hiteltranzakciók decemberben - hosszú hónapok óta először - nettó hiteltörlesztést mutattak (Napi, 2009. február 2.).
