A nem pénzügyi vállalatokra és a háztartásokra összesített, szezonálisan igazított hiteltranzakciók decemberben - hosszú hónapok óta először - nettó hiteltörlesztést mutattak - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról készített közleményében. Ez a jelenlegi helyzetben önmagában örvendetes jelenség (csökkenti a külső finanszírozás iránti igényt), részletesebben vizsgálva azonban inkább talán a kétségbeejtő jelző illene rá. A gazdaság növekedése, de egyáltalán a működése szempontjából fontos vállalati szektorban ugyanis jelentős nettó hiteltörlesztés következett be. A társaságok a válság hazai kiterjedése után is csak csekély mértékben tudták hitelállományukat növelni - nyilvánvalóan a bankok "óvatossága" következményeként -, de a mostani adat így is meghökkentő. Miközben tehát decemberben a nem pénzügyi vállalatok szektorában 34,9 milliárd forinttal visszaesett a szezonálisan nem igazított együttes hitelállomány, a háztartásoknál ugyanekkor 292,3 milliárd forint növekmény mutatkozott. A két szektor együttes állományváltozásában az átértékelődés és egyéb változások - a nem pénzügyi vállalatoknál 106,0 milliárd forintos, a háztartásoknál 262,7 milliárd forintos - növekedést okoztak. A tranzakcióból adódó változás a két szektornál ellentétes irányú volt, ezen a címen a nem pénzügyi vállalatoknál 141,5 milliárd forint volt a csökkenés, míg a háztartásoknál 29,6 milliárd forint növekményt regisztráltak. A nem pénzügyi vállalatok hitelállományában a forint-, illetve devizahitel részaránya 42,2-57,8 százalék volt, a súly kissé eltolódott a devizahitelek irányába. A háztartások hitelállományán belül is változtak az arányok, a devizahitelek súlya itt jelentősebben, 66,7 százalékra növekedett.
A betéteknél az év utolsó hónapjában az előző havit 13,4 milliárd forinttal haladta meg a nettó betételhelyezés. Ezen a téren azonban - ahogy az normális esetben indokolt - a háztartások vezettek (persze általában már az is furcsa, ha a cégek nettó betételhelyezők). A vállalkozásoknál a forinttranzakciók az előző havihoz hasonló összeget tettek ki (23,4 milliárd forint nettó betételhelyezés), a devizánál 50,8 milliárd forintos volt a nettó betétkivonás. A magánszemélyek forinttranzakcióinál 162,9 milliárd forintra rúgott a nettó betételhelyezés, míg a devizánál háromhavi nettó betétkivonást követően újra nettó betételhelyezés történt, 19,2 milliárd forint összegben.
A nem pénzügyi vállalatok szezonálisan nem igazított betétállománya együttesen 14,9 milliárd forinttal növekedett, a forintbetétek 63,9 milliárd forintos növekedése és a devizabetétek 49,0 milliárd forintos csökkenése következtében. A devizabetétek állománycsökkenését a tranzakciók miatti 57,8 milliárd forintos apadás, valamint az átértékelődés és egyéb változás okozta 8,8 milliárd forintos növekedés együttesen eredményezte. A háztartások együttes betétállománya 349,4 milliárd forinttal növekedett. A tranzakciók 355,7 milliárd forinttal növelték, az átértékelődés és egyéb változások pedig 6,2 milliárd forinttal csökkentettek a december végi devizabetét-állományt.
