A kereskedelmi bankok egy része még mindig jó lehetőséget lát a kisebb cégek számláiban. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a nekik szóló számlacsomagok díjait még a válság hatására sem emelték (legalábbis eddig). A tavaly tavaszi kondíciókkal összehasonlítva alig bukkantunk drágításra. Mindössze két bank változtatott, közülük is csak az egyik számít jelentősnek. A CIB az elektronikus átutalási jutalékoknál tulajdonképpen csak finomhangolást végzett, a Mikro üzleti számlánál a tranzakciónként elkért minimális jutalékot bankon belül is a bankon kívüli átutalásoknál alkalmazotthoz igazította - ez összesen 20 forintos emelést jelent. Ugyanennél a számlatípusnál a papíralapú megbízások azonban jelentősebben drágultak. A bankon belüli ügyleteknél korábban 2 ezreléket, de minimum 250 forintot számítottak fel. Az új feltételek alkalmazása például egy százezer forintos átutalásnál 40 százalékos áremelkedést jelent. Bankon kívül a változás ugyanilyen feltételeknél nem egészen 34 százalékos többletet hozott. Ehhez képest a Bázis csomagnál a minimálisan fizetendő összeg 50 forintos emelése már csekély módosítás. Mindez azonban beleillik a már szinte minden bank által alkalmazott üzletpolitikába, amely szerint az ügyfelek tranzakcióit igyekeznek az elektronikus csatornák felé terelni. A bank ráadásul időközben egy újabb számlacsomagot is piacra dobott, a Piccolónak nevezett konstrukció azonban a kondíciók alapján nem tűnik igazán vonzónak.
Az UniCreditnél az átutalási jutalékok nem változtak, de a csomagok havi díjai 28-35 százalékkal "híztak". Amennyiben hozzászámítjuk, hogy ez a pénzintézet (egyetlenként) emellett még tranzakciónként 31 forintos, úgynevezett könyvelési díjat is felszámít, a drágulás már nem is annyira elhanyagolható. Az Első elnevezésű számlacsomagnál a bankon kívüli elektronikus átutalásnál a tavalyival ellentétben már nem szerepel, hogy az első öt ingyenes, bankon belül pedig az ilyen módon indított tranzakciók díjmentessége szűnt meg.
Mindez azonban (még a százalékos mértékek nagysága ellenére is, hiszen a cégek havi terheinél egy-egy külön tétel drágulása nem dobja meg nagyon az összkiadást) a múlt évben is csekélynek számító változtatásokat is figyelembe véve egyfajta stabilitást mutat ezeknél a számláknál.
