Az elmúlt hónapokban kilenc új pénztárral bővült a Stabilitás Pénztárszövetség tagpénztárainak köre. A hazai magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarításainak több mint 90 százalékát kezelik, az önkéntes nyugdíjpénztári tagok több mint 80 százalékának számláját vezetik, és tagjaik között tudhatják az egészségpénztári tagok 72 százalékát. A szövetség hosszú távú célja a közös szakmai érdekképviselet mellett szoros gyakorlati együttműködés kialakítása a teljes pénztári szférával. A szövetség főtitkára, Juhász Istvánné az idei évet érintő fontos változásokkal kapcsolatban elmondta: a pénztáraknak hozamaikat február 28-ig kell a pénzügyi felügyeletnek (PSZÁF) jelenteni - az idén először a tízéves visszatekintő hozamokkal együtt. Az eredmények március közepére lesznek nyilvánosak. Nyilvánvaló persze, hogy ezt követően alighanem lesz miről magyarázkodniuk a kasszáknak. Érdeklődésünkre több pénztárnál is elmondták, hogy gyakorlatilag nem akadt olyan instrumentum tavaly, amelynél ne képződött volna veszteség.
A magyar nyugdíjpénztárak még hosszú ideig felhalmozási szakaszban lesznek, minimális a nyugdíjszolgáltatás, így nem merülhetnek fel likviditási gondok - hangsúlyozta a Stabilitás tájékoztatóján Ludvai Judit, a szövetséghez újonnan csatlakozó Aegon Pénztárszolgáltató vezérigazgatója. Tornyos Csaba, a Generali nyugdíjpénztárak ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan nyugdíjrendszerekben is, ahol a magánpillér a magyarországinál lényegesen régebben működik - mint például az Egyesült Államokban -, jelentős veszteségek keletkeztek, sőt nem elképzelhetetlen az állami beavatkozás szükségessége sem. Ha a tagok nem veszik fel a tízéves türelmi idő leteltével a nyugdíjpénztári megtakarításukat, akkor az aktuális várható élettartamokat és tagdíjbefizetéseket alapul véve harmincévnyi takarékoskodással akár 40-80 százalékkal növelhető a kifizetett nyugdíj összege - mondta el Rudas Vera, a Chinoin nyugdíjpénztár ügyvezetője.
