Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár a CIB-bel történő fúzió után már nem borzolja az idegeket az Inter-Európa Bank által korábban alkalmazott gyakorlat, amikor egy-egy külföldi kártyás költés összegét a pénzintézet az ügyfél számára egységenként több forinttal rosszabb árfolyamot biztosító eladási árfolyamon váltotta forintra, még ma is messze nem egységes a banki gyakorlat. Ennek következtében egy külföldi 100 eurós költés más-más összegbe kerülhet az MKB és a Sopron Banknál - és itt nem arra gondolunk, hogy minden bank más és más devizaárfolyamot határoz meg. Míg ugyanis a hitelintézetek döntő többsége az adott napi eladási árfolyamon számolja át a bankhoz beérkező adatot, addig a Sopron Bank vagy éppen a Banco Popolare az ügyfél számára kedvezőbb deviza-középárfolyamot alkalmazza, ami kedvezőbb az ügyfélnek. Más kérdés, hogy az idézett két hitelintézet nem maga áraz a kártyás fizetés esetében: miután a kártyarendszert másik pénzintézettől "bérlik", ezért az adott szponzor hitelintézet (a Sopron esetében a Volksbank) árfolyamát veszik át. Hogy a helyzetet mégsem a szponzorbank teszi furcsává, azt a Credigen esete példázza: a pénzintézetnek szintén nincs saját kártyarendszere, ám ott a partner eladási árfolyamán kerül sor a vásárlás beterhelésére.
Az sem egységes, hogy melyik napi árfolyamot használják bankjaink. Míg például a Raiffeisen Bank az elszámolás napján érvényes eladási árfolyamon konvertál, addig Dálnoki Éva, a Banco Popolare elektronikus csatornák vezetője arról számolt be, hogy a hitelintézet a az elszámolást megelőző napon érvényes szponzorbanki devizaárfolyamot veszi alapul. Ez a két bank közti kommunikáció kapcsán akár érthető is, ám ugyancsak az előző napi árfolyam az elszámolás alapja a Citibanknál is
Hogy még egy csavart vigyünk a dologba, kártyatípusonként eltérő lehet, hogy egy-egy bank melyik napon érvényes áron számol el az ügyféllel. A kártyás fizetések esetében ugyanis igazából két tranzakcióról beszélünk. Az első esetben az ügyfél fizet és a kártyáját lehúzzák a pos-készüléken. Ez a tranzakció időpontja. A második tranzakció általában az elszámolás, ekkor a pos-üzemeltető bank - a kártyatársaságon keresztül - "elkéri" az ügyfél kártyáját kibocsátó banktól a vásárlás ellenértékét. Miután ez a két tranzakció az esetek többségében más napon történik, eltérő devizanemben történő költéskor eltérő lehet a konverziós árfolyam.
A pénzintézetek döntő többsége a második, az elszámoló tranzakció idején érvényes árfolyamhoz köti az ügyfél számlájának végleges megterhelését. Az MKB ugyanakkor mentesíti az ügyfelet az árfolyamkockázat alól, miután minden alkalommal a tranzakció napján érvényes árfolyamon számol el. További szépségeket rejt a CIB Bank megoldása: a bank a betéti (debit) kártyáknál a terhelés (elszámolás) napján érvényes árfolyamot alkalmazza a végső elszámoláskor, míg hitelkártyák esetén a tranzakció, azaz a fizetés napján érvényes árfolyamot alkalmazza. Hogy a sort teljesen megkavarjuk, a Citibank esetében a CIB-hez képest fordított a helyzet. Ott a hitelkártyáknál a könyveléskor (elszámoláskor) érvényben lévő árfolyam a mérvadó, a bank MasterCard és Maestro betéti kártyáinál ugyanakkor a tranzakció napja az elszámolás alapja.
