Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Annak ismeretében, amit most tudunk, már korábban is többet tehettünk volna” – a kissé talányos szavakat a Federal Reserve egyik legfontosabb vezetőjétől idézték a hírügynökségek, ám nem az USA jegybankjának szerepét betöltő intézmény monetáris politikájának önkritikájaként hangzott el. Roger Cole, a Fed bankfelügyeleti és szabályozási ügyekért felelős igazgatója egy olyan ügyben szólalt meg a múlt héten a szenátus banki bizottsága előtt, amelynek kezeléséhez szakértők szerint valóban szinte az utolsó pillanatban láttak komolyan hozzá a piacszabályozó testületek. Az úgynevezett másodlagos jelzáloghitel-piacról van szó, amelynek bedőlésétől egyre többen tartanak; a veszély elsősorban az Egyesült Államokban fenyeget, de tovább is gyűrűzhet. Azokról a jelzáloghitel-közvetítőkről van szó, amelyek olyan ügyfeleket is kiszolgálnak, akik a nagy hitelintézeteknél szokásos feltételek (például alacsony, hosszabb időre fix kamat) mellett nem kapnának hitelt. Nincs állandó munkahelyük, rossz a hiteltörténetük, illetve nem tudnak elegendő fedezetet felmutatni. Az évtized eleje óta, a Fed kamatcsökkentési ciklusának idején beindult „olcsó pénz” korszakában a kevésbé kívánatos adósok számára is eljönni látszott a kánaán: a nagy bankokkal szerződő közvetítők olyan hitelekkel árasztották el a piacot, amelyeknek nehezen állhatott ellen az, akinek csak ezek csillantották fel a saját lakáshoz jutás reményét. A jelzáloglevelekre és derivativáikra támaszkodva olyan termékek expanziója indult be, amelyek révén végül akár egyetlen saját cent nélkül is házat vehetett valaki. Először a változtatható kamatú jelzáloghitelek (ARM) terjedtek el, aztán jöttek azok, amelyeknél a bevezető időszakban csábítóan alacsony kamatozású volt a hitel, illetve megjelent az amerikai zsargonban csak a sokat mondó „hazug hitelként” emlegetett konstrukció, amelyhez épp csak valamilyen személyi igazolásra alkalmas dokumentumot kellett benyújtani. Az extrém módon kedvező feltételekkel megszerezhető pénzek akár a lakás árának 90 százalékát is fedezhették, a maradék 10 százalékot pedig sokszor valamilyen személyi kölcsönből hozták össze.
Az aranyidők azonban hamar véget értek: az infláció elszállásától mindennél jobban tartó Fed emelni kezdte az alapkamatot – a 2004. júniusi 1 százalékról 2006 júniusára 5,25 százalékig jutott –, s bár a szigorítást jó másfél éve abbahagyta, a viszonylag magas szintből nem engedett, noha az USA gazdasági növekedése időközben lefékeződött, az ingatlanárak stagnálnak vagy esnek. Az ARM-ek, illetve a hasonló hitelkonstrukciók feltételei egyre durvulnak: a First American CoreLogic egy jelentése szerint például a 2004 óta felvett ARM-ek 60 százaléka jövőre már úgy módosul, hogy 25 százalékkal nőnek a törlesztő havi terhei, 20 százalék esetében pedig 50 százalékos vagy annál nagyobb is lehet a növekedés. Ekkora pluszteherrel kevesen tudnak megküzdeni és a piaci állapotok miatt az az út se járható, amin korábban ki lehetett menekülni egy elromló feltételű kölcsönből: újabb jelzáloghitellel refinanszírozás, illetve a kölcsön értékesítést követő törlesztése. Utóbbit semmiképp sem tehetik meg azok, akiknek az ingatlana kevesebbet ér, mint a jelzálogtartozásuk, márpedig az ilyen adósok egyre többen vannak. Az említett tanulmány becslése szerint az összes egyesült államokbeli ingatlantulajdon 7 százaléka számít ilyen értelemben negatív tőkének, ám azok esetében, amelyekre 2006-ban vettek fel jelzáloghitelt, ez az arány 18 százalék, azoknál pedig, amelyek feltételei jövőre változnak, 25 százalék.
Pedig a terheket sokan már most sem bírják (az S&P adatai szerint 2006-ban 191 090 dollár volt az átlagos jelzálogtartozás). Tavaly az utolsó negyedévben a másodlagos piacon felvett jelzáloghitelek több mint 13 százalékának törlesztésével késlekedtek a felvevők – írja a Bloomberg a jelzáloghitelező bankok szövetségének közleményére hivatkozva –, ez a legrosszabb arány 2002 szeptembere óta. Az elmúlt hónapokban másodlagos hitelezők tucatjai mentek csődbe vagy cseréltek gazdát, majd a jelenség a válságszintet is súrolta, amikor a piac második legnagyobb szereplője, a New Century Financial Corp. súlyos fizetési nehézségekről számolt be (emellett ügyészségi és tőzsdefelügyeleti eljárás is indult ellene bennfentes kereskedés, illetve könyvviteli szabálytalanságok miatt). A másodlagos hitelezők megingása vagy akár csak ennek a veszélye már azzal kezdett fenyegetni, hogy a hullám átcsap a mögöttük álló, forrásaikat biztosító hitelintézetekre, köztük a szektor nagyágyúira is.
Ebben a helyzetben citálta a szenátus bankbizottsága elé a Fed említett igazgatóját, valamint néhány érintett nagy pénzintézet illetékesét a testület elnöke, Christopher Dodd: adjanak számot arról, mennyiben a felügyeleti szervek, illetve a nagy hitelintézetek hibája, hogy a jelzáloghitel-piac nehézségei idáig fajultak. A probléma gyökere részben éppen az – derült ki a meghallgatáson –, hogy egyfelől túl sokan, másfelől túl kevesen felügyelik ezt a területet. Az USA szövetségi államainak mintegy felében sehogy sem szabályozzák a pénzügyi közvetítők tevékenységét. Dodd szenátor ezt az érvelést nem volt hajlandó elfogadni: mint a meghallgatás után újságírók előtt elmondta, a szövetségi jog egyértelműen felhatalmazza a Fedet, nemcsak a szövetségi, hanem a helyi intézmények felügyeletére is.
