BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

„Nem vagyok hajlandó pesszimista lenni”

2006. augusztus 30. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

– Így nyolc hónap után elárulja, miért váltott?
– Tíz év nagyon szerencsés és sikeres időszak után, amit az Allianz Hungária Biztosító élén töltöttem el, úgy éreztem, rá kell kényszerítenem magam az új kihívásokra. Más vezetők az én koromban, ebben a helyzetben sokszor valamilyen hobbit választanak, az jelent számukra inspirációt vagy megnyugvást. Én még tanulni akartam, és azt is elárulhatom, fűt a becsvágy, hogy elmondhassam, amit csak nagyon kevesek: sikeres vezető tudtam lenni a pénzügyi szektor minden területén.
– A váltásról igen furcsa pletykák is keringtek. Elmesélhető ma már a történet?
– Másfél évvel ezelőtt közvetlenül kerestek meg, hogy mit szólnék, ha én lennék Mattias Kunsch utódja a HVB Bank élén. Én akkor még nem voltam határozott, kértem partnereimet, hogy fejvadász cégekkel is nézzenek lehetséges utód után. A folyamat végére azonban megint én kerültem előtérbe. Decemberben döntöttem, s ekkor be is jelentettem távozási szándékomat főnökeimnek az Allianz müncheni központjában. Még tárgyaltunk természetesen, de a döntés már adott volt, és azután a részleteket is kimunkáltuk. A megállapodásunk alapján itthon csak később jelenthettem be a távozásom tényét. A megelőző napon még éves rendezvényt tartottunk, ahol – akkor már tudtam – az utolsó Allianznál töltött évem eredményeit ismertethettem.
– Nem volt nehéz a döntés?
– De, nagyon. Egészen kiváló, odaadó csapattal dolgozhattam az Allianznál, és ez nemcsak hihetetlen érték, de hihetetlen élmény is. Amikor azonban a döntésem megszületett, aki ismer, az tudja, hogy nálam már nem volt visszaút. Természetesen megpróbáltak maradásra bírni, de én azt mondtam: „kérem, ne ajánljatok semmit, már döntöttem”.
– Azt mindenki tudta, hogy régi álma volt egy egységes pénzügyi szolgáltató irányítása. Épp ezért volt meglepetés, hogy akkor távozik az Allianztól, amikor megszületett a döntés, hogy a piacvezető biztosító itthon bankot alapít. Nem lett volna jobb „házon belül” maradni?
– Vannak dolgok, amelyek túl későn jönnek. Addigra én már határoztam, hogy váltok. Nem tagadom, korábban többször mondtam nemet több megkeresésre is, de most tényleg úgy éreztem, el kell fogadnom az ajánlatot. Ebben természetesen fontos része volt, hogy hova, milyen feladatra hívtak.
– Mit várnak öntől az új vezetői?
– A HVB Banknak 2004 vége óta elfogadott stratégiája van, ezt jó szívvel tudtam magamévá tenni. A banknak 2008-ra a jelenlegi 6 százalékról 7 százalékra kell felvinnie a piaci súlyát úgy, hogy megőrzi a nagyvállalati szegmensben elért piacvezetői pozícióját, miközben a lakossági és a kis- és középvállalati oldalon jelentősen bővül az ügyfélkör. Ez a korábbihoz képest már egy másik bank, professzionális, nagyvállalati szervezettel és kultúrával.
– Ez így nagyon szépen hangzik, de én elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy személy szerint öntől mit várnak.
– A stratégia végrehajtását, ami nem megy a megfelelő szervezet kialakítása és a kulturális változások elsajátíttatása nélkül. Valószínűleg sokat nyomott a latban, hogy egy terjeszkedési, növekedési pályán álló bank élére olyan vezetőt találjanak, akinek nagyobb vállalkozások irányításában már volt tapasztalata. Az nem kétséges, hogy itt is csak csapatban lehetünk sikeresek, aminek erősítése a legfőbb feladatom. Ezzel párhuzamosan most úgy érzem, legalább két év napi tanulás kell, mire elégedett leszek saját szakmai felkészültségemmel.
– Mennyiben okozott nehézséget a beilleszkedés?
– Hát nem volt könnyű. Egy más vállalati kultúrába csöppentem bele úgy, hogy nem voltam része a csapatnak. Szerencsére egy jól szervezett bank vezetői székébe ülhettem, amelyet kiváló vezetők irányítanak. Mindez persze nem jelenti azt, hogy idővel nem lesz szükség bizonyos folyamatok újraértelmezésére és a csapat egységének továbbfejlesztésére. De azt hiszem, hogy az Allianznál eltöltött évek is igazolják: alapvetően csapatjátékos vagyok.
– Térjünk vissza a stratégiára. Nem túlzás, hogy 8-10 bank is univerzális pénzügyi szolgáltató akar lenni Magyarországon?
– A piaci fejlődés ilyen szakaszban tart. Az ügyfelek értékelik, hogy a közelükben bankfiók nyílik. A HVB jelenleg 62 egységgel rendelkezik, további húsz fiók helyét már eldöntöttük, míg háromnak keressük a helyét. Így teljesítjük a 2007 nyaráig vállalt kötelezettségünket, és addigra 85 egységgel leszünk jelen a piacon.
– De ez lényegében azt jelenti, hogy a kisebb városok főterén a HVB-fiók ajtaja egy másik bank fiókjába nyílik majd.
– Az eddigi eredmények nem tükrözik ennek hátrányait: a frissen nyitott fiókjaink tervszinten, sőt a legtöbb esetben messze terven felül teljesítenek, de ez ma még elmondható versenytársainkra is. Kérdés, hogy mit hoz a jövő. Magam is úgy vélem, hogy egy bizonyos idő múlva elkezdődhet egyfajta konszolidáció a piacon – ez a fiókterjeszkedésben is természetes. Miután fő tulajdonosunk, a régiónkban piacvezető Unicredit Bank nagy súllyal bír a lakossági szegmensben – 28 millió lakossági ügyfelet szolgál ki Európa-szerte –, a lakossági térnyerés hosszú ideig prioritás lesz a HVB életében, akár még akvizíciókkal is.
– Bankot vennének?
– Igen, bár tudni kell: néhány kedvezőtlen hatékonysággal üzemelő fiók, de akár a nem a tervek szerint alakuló magyarországi piaci jelenlét sem feltétlenül ad okot a nagy nemzetközi pénzügyi holdingoknak, hogy a magyarországi kivonulásról döntsenek. A változások továbbra is európai szinten zajlanak majd, amire a mi bankunk is kiváló példa. Az osztrák, a német és az olasz bankpiac fejleményei – az utóbbi egyébként az elmúlt évek igazi európai sikertörténete – egyaránt megmutatkoztak nálunk.
– Nemegyszer cégtáblaváltásban is. Kell újat gyártani?
– Erről még korai beszélni, de természetesen benne van a levegőben. Én személy szerint arra törekszem, hogy az európai sikerekből minél nagyobb arányban részesüljenek ügyfeleink. Csak egyetlen példával hadd érzékeltessem ezt: 1928 óta folyamatosan bizonyító pénzügyi alapokhoz juthatnak hozzá általunk. Pénzügyi világválságot, világháborút tudtak ezek az alapok túlélni, és eredményesen szolgálták a befektetőket. Mit nekik egy kis hazai megszorítás?
– Nem gondolja, hogy a banki konszolidációs folyamatot felgyorsíthatja a mostani gazdasági helyzet, a megszorító csomag?
– Nem vagyok hajlandó pesszimista lenni! Magyarország az Európai Unió tagjaként növekedésre van ítélve. Az EU 2013-ig szóló költségvetése kész, márpedig ez valódi pénzt hoz eddig ismeretlen nagyságrendben hazánkba, és segíti a felzárkózást. És azok a nagy multik, amelyek megtelepedtek hazánkban, szintén legalább középtávon számolnak, márpedig ha csak ők megvalósítják stratégiájukat – ami minimális elvárás velük szemben a tulajdonosaiktól –, a magyar export és a gazdasági növekedés nem elhanyagolható része biztosított. Sem a megvalósított, sem az új fejlesztések nem állnak le azért, mert ma bizonyos körökben – sajnos, politikusok között is – divat pesszimistának vagy szkeptikusnak lenni. Átmenetileg, maximum néhány nagyon is hosszúnak tűnő hónapra természetesen érezhetők lesznek a visszafogó hatások és a nehézségek, ám ahogy most látom, nemcsak a bankrendszer számol ezzel. A korábbiakkal szemben ugyanis úgy tűnik, hogy a lakosság is érzi, most valóban csak átmeneti időszakról van szó, amit át kell vészelni. A bankrendszernek saját érdekében is az a dolga, hogy ebben a lakosság és a vállalkozások partnere legyen.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet