A felsőoktatási intézmények hallgatóinak száma 2003-ban – az összes tagozatot és képzési szintet beleértve – összesen több mint 400 ezer fő volt; ugyanebben az évben 52 812 diplomát osztottak ki. Ha azt feltételezzük, hogy az esti, a levelező és a távoktatásban részesülők munka mellett tanulnak, és csak a nappali tagozaton végzők jelennek meg a munkaerő-piacon mint új belépők, akkor is csaknem 32 ezer új munkavállalóról beszélhetünk. A kormány és a munkaügyi tárca prognózisa szerint a következő pár évben a foglalkoztatás évente csupán egy százalékkal bővíthető, vagyis körülbelül 40 ezer fővel. Így a statisztika tükrében már egyáltalán nem meglepő, hogy a diplomások elhelyezkedési esélye egyre rosszabb.
Ráadásul vannak olyan területek, amelyeken érezhetően túlképzés van. Az évi 53 ezer diplomának több mint harmada gazdasági területet érint, míg 2003-ban csaknem 2800 jogász került a munkaerőpiacra, művelődésszervezőből pedig közel 1700. Ennyire egyszerűen nincs szükség a magyar piacokon. Emellett persze vannak olyan területek is – például a mérnöki –, amelyek szakembereiből nem képeznek eleget. Az úton levő felsőoktatási törvénytervezet nagyobb hangsúlyt fektetne a munkaerő-piaci előrejelzésekre az egyes beiskolázási szintek keretszámainak meghatározásakor.
Amellett, hogy sok a diplomás és nem a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő végzettségűek kerülnek ki az egyetemekről, főiskolákról, még egy probléma adódik a diplomákkal. Köztudott, hogy a különböző felsőfokú intézmények által kibocsátott diplomák értéke a gyakorlatban nem azonos. Ez a munkáltatóknál többségénél már tudatosult, másképp kezelnek ugyanis egy főiskola kihelyezett szakán esti képzésen végzettet, mint egy, a régi nagy nevű és presztízsű egyetem nappali tagozatáról kikerülő jelentkezőt. Sok diák és szülő úgy gondolja, hogy fontos a felsőfokú végzettség, és mindegy, hogy hol szerzik meg a végzettséget, a lényeg a diploma. A papír kézhez kapása és az első állásinterjúk után azonban fel kell ismerniük, hogy rosszul gondolkodtak. Sok vállalat személyzeti munkatársa abból adódóan, hogy a pályakezdő nem rendelkezik gyakorlattal és referenciákkal, csak a diploma alapján dönthet – így rangsorolják az intézményeket az oktatás minősége alapján.
Polónyi István, a Felsőoktatási Kutatóintézet tudományos munkatársa a Tudásgyár vagy papírgyár című könyvében arról számol be, hogy a kilencvenes évek elején a cél a felsőoktatás mennyiségi növelése volt, és ennek következményeként a színvonal, a minőség szükségszerűen esett. Ráadásul a felsőoktatás kiterjesztésével kimaradt a rendszerből egy szint, a szekunder képzés, vagyis az érettségi utáni 2-3 éves képzés – a felsőfokú szakképzésben 2003-ban összesen hétezren vettek részt – és minden oktatási intézmény főiskolai vagy egyetemi képzést hirdet. Ebben pedig nem minden esetben tudják felvenni a versenyt a többi felsőoktatási intézménnyel.
A lapunk által megkérdezett karrier-tanácsadók egyetértenek abban, hogy ha a diák régi nagy egyetemekről – a pécsi, a szegedi, a Corvinus (Közgáz) vagy a Műegyetem – került ki, akkor nyert ügye van. Vannak azonban olyan iskolák, amelyek diplomája sok esetben igencsak keveset ér.
Természetesen nem minden vállalat rangsorol, a diákok pedig növelhetik saját munkaerő-piaci értéküket, ha eljárnak fakultatív kurzusokra, áthallgatnak más főiskolákra, nyelveket tanulnak, szakkollégiumhoz csatlakoznak vagy gyakorlatot szereznek.
A diplomások nagy része kihelyezett szakokon vagy nem túl magas képzést nyújtó főiskolákon végez. A Károly Róbert Főiskolának például több mint 17 ezer hallgatója van, ezzel a nyolcadik legnagyobb felsőoktatási intézmény. A Gábor Dénes Főiskola a 13. helyet foglalja el 12 ezer diákjával. Ezek az intézmények korántsem a kimagasló oktatási színvonalukról híresek – tudtuk meg a megkérdezett karrier-tanácsadóktól. Ezzel szemben nagy tömegeket tudnak oktatni – költségtérítéses képzéseikre viszonylag könnyű bekerülni.
A felsőoktatási törvénytervezet azzal próbálja orvosolni ezt a helyzetet, hogy a képzési normatívát nem a felvett hallgatók után fizeti, hanem a jelentkezők választásai alapján. Nem titkolt célja ezzel az oktatás minőségének javítása. Ám a diákok nemcsak az oktatás minőségét veszik figyelembe a jelentkezéskor, hanem a saját esélyeiket is, és egy gyengébb képességű diák nem a legmagasabb színvonalon oktató intézményt jelöli meg első helyen a jelentkezésnél. Így elképzelhető, hogy a gyenge oktatást nyújtó intézmények a törvény bevezetése esetén is ugyanannyi pénz kapnak majd, mint korábban, így pedig semmi sem fogja arra ösztönözni őket, hogy javítsanak az oktatás minőségén.
Bodolóczki Linda