Faxon küldjük át az internetes linket. Azért nem feleltünk a kérdésére, mert az e-mailben nem írta meg a kedves érdeklődő, hogy milyen címre válaszoljunk. Létrehoztuk ugyan az ügyeket nyomon követő elektronikus rendszert, de nem tápláljuk be a számítógépbe az adatokat, inkább az iktatóba járunk nap mint nap, töltögetjük és böngésszük az iktatókönyvet. A minden nap használandó közlönyöknek sem a tartalma, sem a tartalomjegyzéke nem érhető el számítógépeinken. Folyóiratainkat nem a könyvtárban találod meg, hanem a postázóban: megérkeztek és ott ragadtak. A nálunk dolgozó hölgyek december 24-én már délben hazamehetnek, nehogy késsen az ünnepi vacsora. Gizike, diktálok! Ha felveszünk egyik minisztériumunkba, egy hónap után kapsz azonosítót, e-mail-címet, ha netán elmennél, egy hónapig hordozgathatod és gyűjtheted a tucatnyi aláírást az általad találóan „sétáló cédulának” becézett jegyzéken, amely biztosít minket arról, hogy mindennel elszámoltál, nincsen semmiféle tartozásod felénk.
Ha valaki bele akar kóstolni abba, hogy milyen lehetett a Kádár-rendszerben élni és ügyeket intézni, menjen el egy minisztériumba dolgozni – mondta a NAPI Gazdaságnak egy olyan ember, akinek volt ehhez szerencséje. Általános véleménye szerint a hierarchia és a szexizmus adja meg az alaphangulatot, emellett lehetne ugyan érdemi munkát végezni, ám ez csak ritkán sikerül.
Gyakori a teljes csere
Mindennek elsődleges oka maga a politika. A választási ciklusok nyomán négyévente nemcsak a kormányprogram változik meg, de a helyettes államtitkárokig vagy akár a főosztályvezetőkig szinte mindenki lecserélődik. Ugyanilyen hatással jár egy-egy minisztercsere. A felsőbb szinteken szinte minden döntés politikai alapon születik meg, és ez az államigazgatás mélyebb szintjeire is begyűrűzik. Sok esetben a szakmai hatásvizsgálatok, optimalizálás és a javaslat megszületése előtt a politikusok már meghozzák a döntést. A „szakma” csak alátámasztani tudja ezt – a jobbik esetben, a rosszabbikban kötelessége. Mindegy, mit számolnak ki, mire a miniszterhez ér, úgyis más szám lesz belőle – ez határozza meg az (ál)számítások minőségét, persze a piaci szereplők nem is veszik túlságosan komolyan ezeket – mondta lapunknak egy pénzügyminisztériumi (PM) munkatárs.
A politikai tényező mellett a jogi is szűkíti a lehetőségeket: az államigazgatás erősen alá van rendelve a jogszabályoknak. Csak ezeken belül lehet mozogni, így a fél államigazgatás folyamatosan a közlönyöket lapozza, keresi a kiskapukat, amelyek segítségével egy jó elképzelést viszonylag kevés torzulással át lehet verni a gépezeten – fogalmaz egy másik PM-es.
Minden munka papíralapú
A politika és a jog külső korlátozó tényező, ezek határozzák meg a játékszabályokat. A külső tényezők mellett vannak azonban legalább ennyire korlátozó belső erők is. Az ügyek előrehaladását a már-már kínosan megkövetelt iktatási rendszer is gátolja, minden munka papíron folyik, így egy hét is eltelhet, míg egy levél elér egy főosztályvezetőig, államtitkárig. A gyakori szervezeti átalakítások következtében megesik, hogy egy-egy ügyintéző napokig nyomozza a téma előzményeit – mondta egyik informátorunk, aki korábban az Egészségügyi Minisztériumban (EüM) dolgozott. Persze ez a rendszer hatékonyságnövelő céllal jött létre, ez az alapja ugyanis a számonkérhetőségnek: ha pár nap után megtalálják, hogy hol vesztegel az ügy, meg lehet sürgetni vagy dorgálni a kollégákat. Mégis úgy látszik, hogy mostanra – mikor a rugalmasságnak kellene az egyik alapvető elvnek lennie – visszafogó erővé nőtte ki magát.
A legerősebb belső korlátozó erő az apparátus. Jóllehet, most már vannak olyan főosztályok, ahol meghatározó a nyelveket beszélő, jól képzett fiatalok jelenléte, ám az apparátus nagy részét még mindig a régi időkből ott ragadtak teszik ki. Ráadásul a fiatalok egy része azért választja ezt a szférát, mert a másikban nem állná meg a helyét – véli egy volt gazdasági minisztériumi (GKM) munkatárs.
A „régiek” gyakran nem tudnak stílust váltani, hatékonyan dolgozni; viszont jól megtanulták, hogyan lehet túlélni a vezetőcseréket, sőt többször is a vezetés azért bukott meg, mert az apparátus ellenállt. Gyakori, hogy a leépítéseknél először a fiatalokat bocsátják el, mondván: a régóta ott lévőknek kevés esélyük volna arra, hogy más munkát találjanak. Ezek után nem csoda, ha az az érzésünk támad, hogy az állami szféra meglehetősen öncélúvá vált, és kevésbé az ország, inkább a benne dolgozók jólétét szolgálja – azt viszont elég hatékonyan.
Egy munkán egyszerre több ember dolgozik
Az a sokat hangoztatott tétel, hogy a dolgozók leterheltek, egyrészt az előbb említett aktatologatók hibája – ha ugyanis a munkatársak fele nem képes hatékonyan dolgozni, vagy nem látja szükségét, hogy ezt tegye, akkor a másik felére valóban több feladat jut. Másrészt az egyeztetések, a dokumentáció, az ügyek hivatali útjának szigorú szabályai is pluszmunkát jelentenek, és hozzájárul még a hatékony koordináció hiánya is, több középvezető is úgy osztja ki a feladatot, hogy egyszerre több ember is dolgozik rajta, amiből csak zűrzavar lesz, és végül kapkodás – mondta egy PM-es.
Ötletek és kreativitás
A minisztériumok arról sem híresek, hogy kihasználnák a fiatalok kreativitását, tettvágyát. A beosztottnak, hogy egy saját ötletet érvényesíteni tudjon, gyakran a felettese szájába kell adnia, hogy a sajátjaként fogalmazódjon meg benne – mondta egy igazságügyi minisztériumi dolgozó. Ez a magasabb szinteken is előfordul: pár nappal később ez a főosztályvezető (aki azt hitte, hogy a saját ötletéről beszél) lelkesen és lenézően számol be az igazi ötletgazdának arról, hogy a helyettes államtitkárnál ugyanezt a taktikát kellett használnia.
Az ötleteket a vezetés a saját presztízsének védelmében nem támogatja, az apparátus pedig egyszerűen lusta a fiatalok mellé állni. Sokszor minden kreativitást nélkülöző feladatot kapnak, például a beadványok megválaszolását, amely viszonylag rövid időn belül mechanikus feladattá válik. Az apparátusból csak azok segítik a fiatalokat, akik nem féltik tőlük a pozíciójukat: az idősebbek, akiknek már nincs annyi idejük a nyugdíj előtt, hogy el lehessen küldeni őket, vagy azok a szakemberek, akik tudják, hogy pótolhatatlanok. Mások ráülnek egy-egy témára, nem avatnak be senkit, ezzel biztosítják pozíciójuk megtartását.
Így nem sok esély van arra, hogy egy friss munkatárs nevet, elismerést szerezzen magának. A visszacsatolás alapja lehetne még a fizetés. Az állami szerveknél (hivatalosan) évente értékelni kell a dolgozókat, mégis a hivatali előmenetelnél és a fizetésnél leginkább az idő esik latba – és olykor még a nyelvvizsgák is, de láttunk már olyat is, hogy a birtokolt nyelvvizsgák száma és a fix bruttó bér alapján határozták meg az alapbért. A bértáblától maximum 20 százalékkal lehet eltérni, ezt alaposan indokolni kell. A bér csökkentése nem jellemző, hacsak valami egetverő nagy butaságot nem csinál az ember, a növelésre pedig nincs keret – számolt be az egyik minisztériumi dolgozó.
Sok helyen nincs tehát szakmai kibontakozási, fejlődési lehetőség, egyesek évekig nem találkoznak érdemi feladattal. Ilyen környezetben sok diplomás szakember intelligens titkárnak vagy titkárnőnek érezheti magát, nem csoda hát, ha az első állásajánlaton kapva elhagyják az államigazgatást – mondta egy volt EüM-dolgozó.
Vannak előnyök is?
Annak ellenére, hogy idáig csak az árnyoldalról beszéltünk, akad előnye is az államigazgatásnak. A versenyszférához képest jóval emberibb a munkatempó, jóval biztosabb a munkahely. Vannak olyan minisztériumok, amelyek támogatják az ott dolgozók oktatását, fizetik a másoddiploma költségeinek egy részét, a Külügyminisztériumban (KüM) ingyenes nyelvtanfolyamokon vehetnek részt az ott dolgozók. Az, hogy a cikkben említett visszatartó erők mennyire érvényesülnek, függ az apparátus összetételétől, a vezetés hozzáállásától és attól, hogy a minisztériumnak mennyire konkrét a feladatköre.
