Röntgendiagnosztikai anyagok szállítására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a fővárosi kórházak beszerzéseinek szervezésére létrehozott Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. A társaság a Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, valamint az Uzsoki utcai Kórház számára szerez be röntgenfilmeket. Az ajánlattevők összesen hat részteljesítésben, egy vagy több részre tehetnek ajánlatot. A nyertessel egy évre szóló szerződést kötnek. A megfelelő referenciával és minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkező cégek 2009. január 5-éig nyújthatnak be ajánlatot.
Az előzetesen tervezettnél lassabban formálódik a budapesti egészségügyi modell (BEM), amelynek egyik fő célja az egységbe szerveződő, tucatnyi egészségügyi ellátóintézmény közbeszerzési feladatainak centralizálása. A tizenkét fővárosi kórház integrációja a beszerzéseken túl az informatika és az ügyvitel területén is megvalósulna. Az ellátórendszer új modelljét azonban az előkészítés csaknem egyéves csúszása miatt a ciklus végéig valószínűleg nem lehet teljeskörűen bevezetni a fővárosban, az több lépcsőben valósulhat csak meg, az első fokozat a jelenlegi tervek szerint 2010 végéig lép majd életbe.
A központosítottan lebonyolított közbeszerzés leginkább azokban a tárgykörökben indokolt, amelyek kevésbé speciálisak, nagy tömegűek és egységesek, vagyis a gyógyszerek, az egyszer használatos eszközök és egyes szolgáltatások esetében. A közbeszerzési eljárások az új modell alapján nem lesznek gyorsabbak, ám jelentős megtakarításokat lehetne azokkal elérni. Az eddigi közös beszerzési tapasztalatok összegzése és ennek alapján a BEM feladatainak tervezése jelenleg is folyik - mondta a Napinak Mári Róbert, a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző és Szervező Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat jelenleg több nagyobb volumenű közbeszerzési eljárást is lebonyolít diagnosztikai eszközök, laboratóriumi reagensek, szemészeti lencsék és más szakmai anyagok szállítására.
