A Hitelgarancia Zrt. és az Erste Bank Hungary Nyrt. nyilvános pályázaton keresett partnert a Széchenyi kártyaprogram keretében nyújtott, bedőlt hitelek kapcsán felmerült követelések értékesítésére. A legjobb ajánlatot az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. tette – jelentette be a Hitelgarancia (Hg) Zrt.
A társaságot pénzügyminisztériumi rendelet kötelezi, hogy a bedőlt hitelek utáni követelések megvásárlóját nyílt pályázat keretében válassza ki – tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Király Zsolt marketingigazgató. A Hitelgarancia ennek értelmében már korábban is eladta ezeket a követeléseket, a korábbi pályázat nyertese szintén az OTP Faktoring volt. Az új kiírásra azért volt szükség, mert megváltozott a Széchenyi kártya feltételrendszere: a Hitelgarancia korábban csak a hitelösszeg 73 százalékára vállalt garanciát, ez a garanciaszint ugyanakkor az új szabályrendszerben 80 százalékra emelkedett. Ugyancsak érdemi változás volt, hogy a Széchenyi kártyával igényelhető összeg maximális értéke 10 millió forintról 25 millióra emelkedett, ami szintén indokolttá tette, hogy az új feltételekhez keressenek szerződő partnert a követelések átvételére.
A pályázat iránt kilenc társaság érdeklődött, közülük öten adtak be ajánlatot – tette hozzá Király Zsolt. A régi-új követeléskezelő ajánlatának tartalma természetesen üzleti titok, hiszen itt arról van szó, hogy a követelés hány százalékát fizeti ki a követeléseket megvásárló. Ha erről információja lenne az adós cégnek, ennek ismeretében tárgyalhatna a követeléseket immár saját nevében behajtani igyekvő OTP Faktoringgal.
A Hitelgarancia a saját, 80 százalékos garanciája mögé keresett csupán követelésvásárlót, ám Király Zsolt szerint a társbankok a saját 20 százalékos kockázatukból eredő követeléseiket szintén eladják. Az Erste Bank ennek jegyében társult most a Hitelgaranciához, és adta el saját ilyen jellegű követeléseit OTP Faktoringnak.
