BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Minden huszonötödik cég csődbe megy az idén?

Az év második felében a fizetésképtelenségi eljárások gyorsulására lehet számítani, ebbe az irányba hatnak ugyanis a kormányzati megszorító intézkedések és a gyenge forint hatásai.

2006. július 12. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén az első hat hónapban – az elmúlt év azonos időszakához képest – csaknem 14 százalékkal több, összesen 7297 új fizetésképtelenségi eljárást regisztrált a Coface Hungary Hitelbiztosító – jelentette be Mikael C. Szabo, a társaság ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az év második felében a fizetésképtelenségi eljárások gyorsulására lehet számítani, ebbe az irányba hatnak a kormányzati megszorító intézkedések és a gyenge forint hatásai egyaránt. Álláspontja szerint a jól működő cégek közül sokkal kevesebben fognak áldozatául esni az elkövetkező hónapok kellemetlen hatásainak, mint azok a (kényszer)vállalkozások, amelyeknek lényegében nincs is igazi piacuk. Ebből a szempontból a mostani intézkedések akár kedvezőnek is mondhatók: a fizetési kockázatok miatt – a Coface álláspontja szerint – egyáltalán nem probléma, ha a jelenlegi több mint 1 millió regisztrált vállalkozás száma csökken. Egy akkora piacon, mint Magyarország, 250 ezer társas és további 200 ezer egyéni vállalkozás bőven elegendő lenne. Ehhez képest a bejegyzett cégek száma több mint 3 százalékkal, 13 800-zal nőtt a tavaly június végi adatokhoz képest. Mikael C. Szabo ebben a tendenciában annak a továbbélését látja, hogy a magyar vállalkozások – a jogilag nem kellően szabályozott felelősségi feltételek miatt – továbbra is úgy menekülnek a sikertelenség és a fizetésképtelenség elől, hogy egy hasonló profillal, menedzsmenttel és telephellyel új, „tiszta” vállalkozást alapítanak. E tekintetben korántsem jó üzenet, hogy a kormányzat megkönnyíti a cégalapítást, az ügyvezető szerint a reális üzleti terveken nyugvó vállalkozások eddig is el tudták viselni annak költségeit.
A fizetésképtelenségi eljárások és a bejegyzett cégek számának hányadosából alkotott csődhányad országos szinten a 2005. első félévi 1,39 százalékról most júniusra 1,54 százalékra emelkedett. Területi megoszlásban Nógrád megye a listavezető (2,67 százalékkal), de Hajdú-Bihar, Somogy és Szabolcs-Szatmár megye is 2 százalékon felüli csődhányadot produkált. Az elmúlt évben Vas és Baranya megyében szűnt meg a legkevesebb vállalkozás: minden 100 cég közül alig több mint egy ellen indult fizetésképtelenségi eljárás. Budapesten, ahol a legtöbb cég be van jegyezve, negyedével (1,32 százalékról 1,65 százalékra) emelkedett a csődhányad – itt 3168 céggel szemben indult eljárás az idén.
Iparági összehasonlításban a nagy rendszerek közül továbbra is a textilipar és az építőipar csődhányadosa a legmagasabb (3 százalék körüli), de rosszul teljesít a nagykereskedelem is, amely a fogyasztás várható visszaesésével a jelenlegi 2,37 százalékos szintről vélhetően tovább romlik (egy éve még csak 2 százalékon volt a mutató).
A legnagyobb javulást a mutatók szerint a vegyipar, a turizmus és a szállítmányozás mutat, ám Mikael C. Szabo álláspontja szerint az utóbbi kettő esetében időszakos hatásról beszélhetünk: a szezon végével valószínűleg több cég adja majd fel a versenyt.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet