Újabb 63 dolgozójától válik meg a június közepe óta felszámolás alatt lévő bonyhádi székhelyű Botond-Cipő Kft. A területileg illetékes munkaügyi központnál megerősítették, hogy a társaság bejelentette a csoportos létszámleépítést. Az 1993-ban létrehozott Botond-Cipő az egyik legsikeresebb bonyhádi cipőipari vállalkozás volt. A fénykorában évente 100 ezer pár különböző – többek között gojzervarrott technikával készített –, magas minőségű lábbelit gyártó társaság az elmúlt években jelentős állami megrendeléseket is teljesített. Dolgozott a Belügyminisztérium, a honvédség és a Paksi Atomerőmű Rt. számára is. A társaság nettó árbevétele 2002-ben még meghaladta a 700 millió forintot – amelynek fele külföldi bérmunkából származott –, 2003-ban pedig a 470 millió forintot. Az elmúlt két évben a Botond-Cipő külföldről egyre kevesebb megrendelést kapott, és a magyarországi értékesítés is csökkent. A korábban 130 dolgozót foglalkoztató társaság 2004-ben már veszteséges évet zárt, és nehezen tudta kielégíteni hitelezőit. A cég ellen idén tavasszal az egyik szállítója kezdeményezett felszámolási eljárást, amely június 12-én emelkedett jogerőre. A felszámoló a Kossuth Holding Rt. A Botond-Cipő mintegy ötven dolgozója a 2006 elejétől az ugyancsak bonyhádi székhelyű, jelenleg még bejegyzés alatt álló Goyser Schuhe Kft.-nél folytathatja a munkát. Információink szerint a cég várhatóan az év végén beszünteti a termelést.
