Négy forinttal emelkedik a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. Így a benzinár esetében visszaáll a két héttel ezelőtti állapot, és várhatóan 254 forint lesz a benzin átlagos ára, míg a gázolajé 250 forint marad.
Így már - a szerdáig érvényes, országosan csaknem azonos átlagárak után - ismét egyértelműen a benzin lesz a drágább a hazai töltőállomásokon, ezzel pedig visszatér a 2007. november előtti állapot. A szórás azonban továbbra is igen nagy marad: a holtankoljak.hu adatai szerint a benzinért 240 és 266 forint közötti összeget kell fizetnünk szerdától attól függően, hol vásároljuk, míg gázolajat 235 és 266 forint közötti áron lehet majd tankolni a hazai kutaknál.
A Kisalföld a szlovák benzinturizmusnak járt utána. Vizsgálódásuk során kiderült: ez továbbra is virágzik, csak éppen az irány fordult meg. Szlovákiában ugyanis az ólommentes benzin litere 1,019 euróba kerül (ez 300 forint feletti árat jelent). Így logikus, hogy a vásárolni is egyre inkább Magyarországra látogató határ menti szlovákiaiak a tankolást is itt ejtsék meg. Az egyik határon túli - régebben egyértelműen a magyar autósok kiszolgálására "szakosodott" - kútnál például az euró bevezetése óta 80 százalékkal csökkent a forgalom. A dolog pikantériája egyébként, hogy szomszédainknak még Ausztriában is megéri üzemanyagot venni, ez ugyanis számukra néhány centtel ott is olcsóbb.
