A magyarországi használthajó-értékesítés fellendülésére lehet számítani 2009-ben, az új megrendelések számának visszaesése mellett - összegzi várakozásait Vilmányi Judit, a Hypo Alpe-Adria Leasing (HAA) eszközfinanszírozási üzletágának igazgatója. A hajókereskedők likviditásuk visszaállítása érdekében megpróbálnak megszabadulni a már raktáron lévő készleteiktől, ha szükséges, akkor még igen nyomott árakon is, hiszen ahhoz, hogy új hajókat tudjanak rendelni, először forrást kell felszabadítaniuk. A jó árakon kínált használt kishajók így könnyebben találnak új gazdára, ami viszont élénkíti a piacot. A másodpiacon tapasztalható értékcsökkenés következtében viszont jellemzően óvatosabbá váltak a finanszírozók is. A szakember szerint a hosszú rendelési idők miatt a nagyhajók szegmensében most elmaradó megrendelések kihatnak 2010-re is, s ennek eredményeként várhatóan hiány lesz majd ezen járművekből.
A hazai hajópiac volumene - a Lízingszövetség vonatkozó statisztikája és a lízingcég becslése szerint - hozzávetőlegesen évi 30 millió euróra tehető. A HAA piacvezetőnek számít e szegmensben, a piac közel egyharmadát finanszírozza. Tapasztalataik szerint a válság hatására az ágazathoz kapcsolódó kockázatkezelés nagyobb hangsúlyt kapott, másrészt még fontosabbá vált a meglévő portfólió kiemelt menedzselése és az ügyfelekkel történő támogató kapcsolatkezelés. Az érdeklődők száma továbbra is magas, jellemző azonban, hogy saját vállalkozásaik likviditása érdekében a hajóvásárlók kivárnak, így bizonyos hajótípusok vásárlásai tolódnak. Az aktuális árfolyam szintén fontos szerepet játszik a nagy értékű luxuscikkek vásárlásakor. Az ügyfelek attól függően döntenek a vásárlásról, illetve a finanszírozásról, hogy milyen devizanemben keletkezik jövedelmük, vagyis mennyire vannak kitéve az esetleges árfolyam-ingadozásnak.
A vásárlások során jellemzően a külföldi, jó nevű gyártókat preferálják a vásárlók, s a tranzakciók túlnyomó többsége magáncélú vásárlást jelent. A chartereztetés idén intenzívebbé válhat, hiszen aki eltolja hajóvásárlását, idén a bérlést választhatja.
