Nem is kell messzire mennünk ahhoz, hogy megnézzük azoknak a művészeknek az alkotásait, akik mertek másképp, azaz meghökkentően fogalmazni. A Bad Painting, good art című kiállításnak a bécsi Modern Művészetek Múzeuma, vagyis a MUMOK ad otthont. A húsz művész munkáját felsorakoztató tárlat célja nem más, mint megmutatni, mit is jelent a Bad Painting világa. Az irányzat művészei szerint a különböző stílusok egymás mellett remekül megférnek, éppen ezért nem voltak a lineáris fejlődéselmélet hívei. A merész alkotások tehát nem a művész pályájának állandó jellemzői, időszakosak, újszerűek, lehetőségek a kritikus szemléletmód kifejezésére. A festészet eszköztárát egyedi felfogásban alkalmazó "jelenséggel" az 1910-es, 1920-as években találkozhattunk először René Magritte, Francis Picabia és Georg Baselitz művészetében. A témák hajmeresztő megközelítésével el is érték céljukat, felhívták magukra a világ figyelmét.
A kiállítás azért különleges, mert ennek a "jelenségnek" az első nagy átfogó áttekintése, és más megvilágításba helyezi a modern és posztmodern művészetet. Asger Jorn például a bolhapiacon vásárolt képeket festett át, pontosabban formálta a saját világára, hogy azok az ő üzeneteit hordozzák. Természetesen a lehető legextrémebb formában, így került szakáll és bajusz egy gyerek arcára, vagy tűntek el egy elegáns estélyibe öltözött hölgy vonásai színes maszk alatt. Jorn nem tett mást: a régi festmények átfestése, átalakítása során felismerte a giccs értékeit, melyet azelőtt csak "bad painting"-nek hívott. Az irányzat atyja Francis Picabia, aki imádta a stílusokat váltogatni, és merészelt egy csinos női arcot apró fekete pontokkal befedni. Az október 21-éig látható bécsi kiállításon nincsenek tabuk, csak őszinte megnyilvánulások - éppen ebben rejlik a sikere.
Hasonlóan extrém ötlet, hogy két holland dizájner, Rolf Snoeren és Viktor Horsting elhatározta: a londoni Barbican Art Galleryben fogják berendezni a világ legnagyobb babaházát. Nagyra törő tervüknek itt még nincsen vége, ugyanis nem elég, hogy három szinten babákkal árasztják el az épületet, de még arra is vállalkoztak, hogy az elmúlt 15 év divatját felelevenítik, a modellek pedig nem mások, mint maguk a babák. A babaház lakói olyan ruhák kicsinyített mását viselik, melyek eredetijét hírességek viselték, például Mabel of Orange-Nassau holland hercegnő az esküvőjén. Az óriási babalakot Siebe Tettero holland építész tervezte, a galéria emeletéről a "palota" lenyűgöző látványt nyújt. A divattörténet ikonnak számító darabjait hónapokba telt miniatűr változatban elkészíteni, az aprólékos munka része volt a porcelánbaba-arcokat megmintázni, sminkjüket ugyanolyanra elkészíteni, mint a manökeneké volt anno. A kiállítás 1993-tól dolgozza fel a divateseményeket, hiszen ekkor nyert meg a dizájner páros egy nemzetközi divatversenyt Franciaországban. A multimédiás megoldások még színesebbé teszik a kiállítást, a babák mögé vetítik, miként festett egy-egy ruha a divatbemutatón egy hús-vér emberen. A babaház jóval több, mint egy látványos show, a világot és annak minden nagy "divatpillanatát" szeretné bemutatni. A tárlatot elnézve felötlik az emberben a kérdés, hogy Viktor & Rolf divattervezők vagy inkább művészek-e, akik szürreális ötleteiket ruhákba öntik - 1996-os kollekciójukat Miniatűr álmoknak nevezték el, ezek igazán ezen a kiállításon öltöttek testet, babák formájában. (A kiállítás szeptember 21-éig látható.)
Tóth Ákos Gábor