- A Toszkána hegyei mégis a letelepedésről, a honfoglalásról szól. Egy XIII. századi remetelak felújításáról, borászkodásról, gasztronómiáról... az élet jó dolgairól.
- Ami szerintem érthető, hiszen a feleségemmel, Candace-szel rengeteget kóboroltunk a világban, arról nem is beszélve, hogy 56-ban - 11 évesen, anyámmal és a barátjával - meglehetősen regényes körülmények között menekültünk el Magyarországról.
- Ezt a történetet ugyan még nem írta meg, de Kanadában viszonylag hamar nevet szerzett hajózási élménykönyvek szerzőjeként.
- Azért az nem volt olyan egyszerű. Soha nem lettünk gazdagok, ráadásul nehezen döntöttem el, hogy mi legyen belőlem. Tanultam fizikát, pszichológiát, angol irodalmat, végül színházi rendezést. Huszonhárom évesen sikerült bedolgoznom magam néhány hollywoodi tévétársasághoz. De közben mindig vonzódtam a természet közelségéhez. Candace-szel vettünk egy VW kisbuszt és bejártuk Dél-Amerikát. Naponta öt dollárt költhettünk, és abból éltünk, hogy fotóztam, a képeket pedig eladtam magazinoknak. Rájöttem, hogy ha érdekesen élek, azt a történetet szívesen olvassák mások. Elkezdtem megírni a kalandjainkat. Például egy 11 méteres vitorlás hajón három évig barangoltunk a Csendes-óceánon, erről három könyvet is írtam. Utána megírtam a nyugati életmód kritikáját, majd jöttek sorra a toszkániai könyvek. Most éppen egy fikciós regényen dolgozom, ami a kanadai indiánok között játszódik.
- Az élményregényműfaj nagy mesterének mégis Peter Mayle-t tartják, akinek első utazós könyve 1990-ben jelent meg, legsikeresebb munkáját, a Bor, mámor, Provence-t pedig Hollywoodban meg is filmesítették. Netán hasonló babérokra vágyik?
- Ha vágynék is, Frances Mayes már megelőzött, mert azt tette Toszkánával, amit Peter Mayle Provence-szal, és a hollywoodi bemutatót ő sem kerülhette el: Diana Lane főszereplésével film készült a Napsütötte Toszkána című regényéből. Esetünkben az a felismerés munkált, hogy a nagyvárosok mindenhol ugyanarról szólnak, az emberi melegség hiányáról. Ráadásul Candace, aki festőművész, imádja a XIV. és XV. század művészetét. Szóval 1987-ben találtunk egy kis házat, amely Piero della Francesca harmonikus és tiszta, egyszerű freskóit idézi. A nap legmelegebb óráinak csendje, a csillaggal teli éjszaka, a gondoskodás magunkról, magyarán zöldséget termeszteni, gombát gyűjteni, zsenge spárgát szedni, és végül saját olívaolajat sajtolni, illetve a magunk érlelte borral kínálni a vendéget... nos, ezek mind olyan elégedettséget, megnyugvást adnak, amelyet a leggazdagabb városlakó sem vásárolhat meg. Mi ezt találtuk meg Toszkánában, valamint a helyiek kedvességét.
- A könyv valóban teli van kedves, humoros történetekkel, azonban nemcsak láttat, hanem a benne olvasható receptek és a hozzájuk tartozó borajánlatok is ínycsiklandozóak.
- Candace a világ legjobb szakácsa, de ő a birtokunk főborásza is, míg az én feladatom a szőlészkedés. Ő csodálatosan ötvözi a toszkán konyhát a saját művészi kreativitásával. A régi házat egyébként eladtuk, majd felújítottunk egy romot és harminc hektáron elkezdtünk gazdálkodni. Csak később tudtuk meg, hogy Montalcino egész Olaszországban a leghíresebb borvidék. Megtanultuk a helyiektől a szakma fogásait, ami olyannyira jól sikerült, hogy a magyarországi kiadónk először a borunkról hallott, csak aztán az írásaimról. A borral kapcsolatos élménybeszámolók egyébként Amerikában egyre népszerűbbek, a második toszkán könyvemmel éppen most indulok egy 12 várost érintő felolvasó körútra.
Tóth Ákos Gábor