- A Stern Stúdióban készült két első kisfilmet pár napja mutatták be az Uránia Filmszínházban...
- De készült nálunk reklámfilm, német játékfilm is, és egész évben nálunk forgatták Koncsalovszkij Diótörőjét.
- Amikor a kanadai tulajdonossal, Szabados Róberttel 2003-ban összehozta a sors, nem gondolta volna, hogy 2006 nyarán filmstúdiót avatnak...
- Pontosabban 2006 őszén. Munkával ellátni azonban jóval nehezebb egy stúdiót, mint felépíteni. Márpedig ez most többek között az én feladatom is.
- A külföldi produkciók eddig éppen a stúdióhiányra hivatkozva maradtak távol Magyarországtól. Ha jöttek, a húszszázalékos adókedvezmény vonzotta őket.
- Aki külföldről idejön forgatni, pontosan tudja, hogy Magyarországon egy ilyen tevékenységhez miből mennyi van. Bizonyos felszerelések ennélfogva produkcióról produkcióra vándorolnak, viszont nagyméretű stúdióból hiány van. Nem érdemes természetesen Hollywoodban gondolkodni, ahol egyetlen film, a Titanic kedvéért felhúztak egy mexikói stúdiót, a hozzá tartozó hatalmas medencével, ami azóta is kihasználatlanul ott árválkodik, de a pomázi cérnagyár 1,5 milliárd forintos átalakításával nyert 3700 négyzetméterrel Etyek után a Stern kínálja jelenleg itthon a legnagyobb stúdióteret.
- Ezen a területen, hazai tapasztalatok híján, mikorra várható a beruházás megtérülése?
- Ha minden jól működik, körülbelül tíz év alatt.
- Mennyire lesz egymásnak konkurense a pomázi és az etyeki stúdió?
- Két teljesen különböző területen mozgunk. Mi középméretű vagy annál kicsivel nagyobb produkciók fogadására vagyunk alkalmasak. Ilyen volt a Diótörő a maga 60 millió dolláros büdzséjével. Most épül egyébként két kisebb stúdiónk, amellyel teljes körű kiszolgálást tudunk majd biztosítani.
- Ön a két kisfilm esetében a producerséget is elvállalta. Ezzel nyilván olyan feladatokat is el kellett látnia, amivel alkotóként biztos nem törődött.
- Elkényeztetett magyar filmesként nem is. Külföldön a művésznek is tisztában kell lennie a pénzügyi keretekkel. Az én producerségem másmilyen, mint azoké, akik profi módon szedik össze a pénzt egy filmre. Ott ők diktálnak, ők íratják a forgatókönyvet, ők választják a rendezőt...
- És vélhetően most átkozódnak a forgatókönyvírók sztrájkja miatt. Itthon elképzelhető egy ilyen szakmai összefogás a filmes táboron belül?
- Egy olyan világban, ahol a jog működik és ahol az úgynevezett vonal feletti alkotók részesednek egy film által behozott összegből, ott igenis számít, hogy milyen arányban. Ha növekszik a bevételi forrás, természetes, hogy egyesek újraosztanák a tortát. Ez Amerikában ipar, ahol erős szakszervezetek működnek. Emellett létezik szakmai összetartás is. Itthon ez nem így működik, az irigykedés, a féltékenység megöl minden összefogási lehetőséget. Lényegében egyetlen társaság van, ahol nagyságrendileg nagyobb az összetartás, ez pedig az operatőröké. Ez egy 220 tagot számláló közösség, amely mögé felsorakozott a hazai filmipar. A szakma ugyanis olyan kedvezményeket ad ilyenkor, amiről külső produkció nem is álmodhat. Tulajdonképpen erről tanúskodik a most bemutatott, 15 milliós büdzséjű két kisfilm is. A szakma doyenjének, Illés Györgynek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy a magyar operatőri társaság, a HSC kiemelkedő alkotói csináljanak olyan rövid szkeccsfilmeket, ahol egy közös témát járnak körül. Egy Koltai-, Ragályi-, Grünwalsky-mestermunkából most utóbbi két alkotó etűdjét vittük a közönség elé.
Tóth Ákos Gábor