- Honnan ez az egyébként nagyon is kézenfekvő ötlet?
- Először is egyes dugók szépsége nyűgözött le. A borozás maga is misztérium, így szerintem a palack minden része, kezdve a csomagolástól magáig a nedűig, tiszteletteljes figyelmet igényel. El kell árulnom, hogy húsz évet Németországban éltem, így ezen idő alatt - Európát bejárva - meglehetősen sok fajtával ismerkedtem meg, mert utazásaim jó részét a bor megismerésének szenteltem. Így igen sokféle bor és természetesen dugó került hozzám.
- Mintegy 70 installáción közel 24 ezer dugó található. Feltételezem, a hozzájuk tartozó flaskákat azért nem mind ön ürítette ki.
- A feltételezés helyes, mert ha mindennap két üveggel innék meg, akkor sem bírnék húsz év alatt ennyi dugót összeszedni. A gyűjtés kicsit a mániámmá vált. Először is külön hálózatot építettem ki, az összes borivó ismerősöm nekem gyűjtötte a dugókat, de bementem üzletekbe is, bárhol voltam. Nem restelltem a szomszéd asztalnál borozgatók dugóját sem elkérni, vagy pedig - ha nem volt gazdája - egyszerűen zsebre raktam. Ezenkívül Németországban a hulladékgyűjtés különféle környezetvédő változatai már régóta működnek, így a szennyező anyagokon kívül (festékek, elemek, akkumulátorok) az újra felhasználható anyagokat, így a dugókat is külön gyűjtik. Az ilyen konténerek voltak a legnagyobb lelőhelyeim, ugyanis sokan csak mellérakták a dugóval teli tasakokat, amelyeket én gondosan átvizsgáltam.
- És az akvarell? Hogyan jutott eszébe, hogy borral fessen?
- Észrevetttem, hogy az este kiürített flaskában mindig benne marad néhány csepp. Sajnáltam kiönteni, s ez került végül - különféle módon: öntve, csepegtetve, különböző ecsettel és mindenféle művészi elgondolás, valamint technika segítségével - akvarellpapírra. Az alapanyagot úgy tárolom, mintha nem bor, hanem festékanyag lenne.
- Mi lesz, ha elfogynak a dugók?
- Még hosszú időre rendelkezem utánpótlással. Egyrészt azért, mert becslésem szerint vagy húszezer dugóm van még, másrészt már itthon is felfedeztem bizonyos beszerzési csatornákat, így még jó pár évig nem fogy el a nyersanyag.
- Mennyire tartja ezt igazi művészetnek?
- Egyre könnyebb a helyzetem, hiszen, mint a német Beuys mester mondta, manapság mindenki lehet művész. Másrészt a képek egyedi, utánozhatatlan művek. Én magam sem tudnám még egyszer ugyanazt elkészíteni. Hiszen például vagy tíz évig gyűjtöttem egy olyan képre való anyagot, amelyen csak olasz dugók szerepelnek. Hangsúlyozom, hogy a dugókat nem vágom el, tehát addig rakosgatom, amíg kiférnek. Olyan ez, mint a puzzle, csak éppen mélyebb, nem látható, inkább érezhető az a rendszer, amelynek alapján bizonyos dugók egymás mellé kerülnek és aztán kitöltik a rámát.
- Milyen dugóból van a legtöbb forgalomban?
- Természetesen Franciaország jár az élen. Nekem is innen származik a legtöbb dugóm. Aztán Németország következik, hiszen a hazai pálya révén szinte dőlt hozzám a nyersanyag. Majd az olasz és spanyol dugók következnek, de van ausztrál, dél- és észak-amerikai dugóm is.
- Biztos van néhány különlegessége is.
- Igen, ezek három installáción kaptak helyet, amelyeket húszéves vagy még annál is idősebb dugók alkotnak. Ezek címei szerintem jól tükrözik a képek hangulatát: Az öregkor méltósága, Véndiákok iskolatalálkozója és végül Öreg sztárok. Ez utóbbin szerepel egy 81-es Chateauneuf-du-Pape dugója, amelyet a fiam születésekor bontottam fel.
Tóth Ákos Gábor