A hazai közönség legutóbb novemberben, a Budapest Art Fairen láthatta a párizsi és tel-avivi székhellyel működő Le Minotaure galériát, standjukon egy sor magyar mester művét is kínálták a húszas-harmincas évek avantgárdjából. Most Párizsban látható náluk eladásos tárlat Két világháború közötti absztrakció címmel február 3-tól egy hónapig, kéttucatnyi alkotó munkáiból.
A művészek között olyan nevekre bukkanhatunk, mint Fernand Leger, El Lissitzky, Frantisek Kupka vagy Gerhard Richter. A magyarok közül jelen van Etienne Beothy egy 1927-es arasznyi gouache képpel és két 1947-es vászonnal, illetve Moholy-Nagy László azzal az 1942-es cím nélküli papíralapú olajképpel, amely a Műcsarnokban is szerepelt. Tavalyi budapesti standjuk büszkesége volt Réth Alfréd Szajnapartja 1926-ból (képünkön), de megszerezhető Réthtől a Fürdőzők 1920-as vászna, illetve annak 1953-as variációja is, csakúgy, mint az 1963-ban festett stilizált Bohóc. A galéria nyilvántartásában tucatnyi mű szerepel Kádár Bélától, vannak köztük korai klasszicizáló festmények, mint az 1912-es Gráciák, illetve Aktok és van gouache Városrészlet (1928 körül), szürreális Fantázia (év nélkül), 1930 körülire datált vegyes technikájú Nő kék gyöngysorral. Egyedülálló érdekesség egy akvarellben készült sokalakos terv a MÉMOSZ-székház freskója számára.
