BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Már elfelejtette a válságot a német aukciós piac

2010. december 19. vasárnap, 23:00

A kölni Kunsthaus Lempertz kéthetes, december elején záruló aukciósorozattal fejezte be az idei téli szezont, a vegyes műtárgyakkal és régi mesterek szekciójának 7,1 millió eurós bevétele 30 százalékkal múlta felül a tavaly ilyenkorit - közölte lapunkkal Edgar Abs sajtószóvivő. A varia árverésen egy másfél méteres ceremóniabot játszotta a főszerepet. Az aranyozott ezüst szertartási kellék 1478-ból való, korábban a lübecki dómban őrizték, aztán az Oldenbourg nagyhercegeké volt; 70 ezres kikiáltás után nemzetközi licitharc végén 312 ezer euróért került külföldre, ez csúcsárat jelent az antik német ötvösművészetben. A régi mesterek idei rekordárát is ez a ház mondhatja magáénak a német piacon: Pieter Brueghel követőjének olajjal fára festett Alkimista műhelye (képünkön lent) 150 ezer euróról ugratott 1,7 millióig, így került amerikai vevőjéhez. Az idén először tartották külön a modernek és a kortársak árverését, amelyek együtt 11,15 millió eurót hoztak, ez is magasabb a tavalyinál. Picasso meztelen ifjú párt ábrázoló, vegyes technikájú 1969-es lapja félmilliós kezdést követően 1,113 millió euróért került francia galériáshoz, de német műkereskedelmi csúcsot állított be a kortárs Sigmar Polke is, 1993-as datálású, másfél méteres, cím nélküli vásznával, amelyet egy angol műkereskedő szerzett meg 380 ezer eurós kikiáltás után 648 ezer euróért.

A müncheni Ketterer Kunst két világháború közötti, 1945 utáni és kortárs mesterek anyagát vitte kalapács alá december elején. A 13,5 millió eurós összbevétel nemcsak a tavalyi vagy a tavalyelőtti szezonét szárnyalta túl, hanem a 2007-es rekordévet is lekörözte. A klasszikus avantgárd alkotások 80 százalékát, a kortársak 70 százalékát sikerült értékesíteni, ezt Robert Ketterer véleménye szerint az aktuális licitálók ötödét kitevő új klienseiknek köszönhetik. Tucatnyinál több tétel emelkedett magasan 100 ezer euró fölé, az abszolút sztár a Brücke-csoporthoz tartozó Ernst Ludwig Kirchner 1906-os gyerekfeje lett (képünkön jobbra). Az olajképet az ötvenes években a Stuttgarter Kunstkabinett aukcionálta 450 márkáért, azóta nem került a nyilvánosság elé és most 400 ezer eurós kikiáltás után német privát kézbe került 1,74 millió eurós leütéssel. Richard Ziegler A rendőrség 45 ezerről indítva meg sem állt 610 ezer euróig, ez életműrekord a festő esetében. Martin Kippenberger Kis forgalom című életképe jóval magasabb indítással (290 ezer euró) jutott feleekkora, 354 ezer eurós leütésig.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet