Az egykori bécsi császári székhelyen az ötös szám dominál az idén: ötven kiállító ötezer négyzetméteren a tavalyihoz hasonló tizenötezer-ötszáz látogatót vár november 5-15. között - mondta el lapunknak Stefan Musil, a Hofburg vásárának sajtósa. Az idén az 1900-as évek osztrák szecessziójára fokuszáló rendezvényen - évtizedes kihagyás után - ismét jelen van a Bel Etage, egyebek közt Josef Hoffmann, ezüst tálalópárjával, Dagobert Peche képünkön látható Diana-kisplasztikájával (egyenként 60 ezer euró), valamint Adolf Loos üveges vitrinjével: a budapesti Schmidt Miksa kivitelezésében készült bútort 50 ezer euróra tartják. Patrick Kovacsnál 4500 euróért szerezhetők meg a lebontott bécsi Diana-fürdő gipszfigurái, Josef Hoffmann vázája Johann Lötz Witwe üveghutájából viszont már 8500 euróba kerül. A Galerie bei der Albertina-Zetter kínálatának egy része szintén a Wiener Werkstättéhoz kötődik, a nagy szám azonban Egon Schiele Vörös harisnyás ülő aktja, amelyért 540 ezer eurót várnak.
Más korszakokból is megszerezhetők igazi csemegék: Senger Bamberg fából faragott, festett és aranyozott gótikus szobrai közül 1500 tájáról a vadászó Bavo alakja 68 ezer euró Mária Szent Margittal és Keresztelő Jánossal már 260 ezer; egy 1664-es zománcozott ón söröskupapáros viszont alig 22 ezer euróért szerezhető meg. A Kovacek Spiegelgasse üvegboltjából egy 1650-es holland talpas pohár 35 ezer euró, képüzletéből a nemrég elhunyt Max Weiler tojástempera csendélete csak 24 ezer, Friedensreich Hundertwasser azonos technikájú, Pozitív lélekfák - negatív lakóházak című kompozícióját azonban 450 ezer euróra taksálták.
A kortársak sorában a Galerie Rhomberg sztárja Andy Warhol 1980-as szitanyomata Albert Einsteinről 320 ezer euróért, a legfrissebb termés pedig a Peithner-Lichtenfels párosnál szerezhető be. Idetartozik Urban Grünfelder 11 ezer euróra tartott lakkozott kerámiabohóca - Rodin Gondolkodójának parafrázisa -, akárcsak Stefan Waibel másfél négyzetméteres alumíniumlapja, amely egy havasi bika közeli "portréja" Alpesi harcos címmel, 4800 euróért.
