Idén hetedszer rendezik meg a KOGART Galéria két szintjén a Friss elnevezésű sorozatban az új képzőművészeti diplomások bemutatkozását; a mostani tárlat újítása, hogy a két budapesti és a pécsi egyetem végzősei mellett más főiskolákról, valamint korábbi évekből is beválogattak ifjú tehetségeket. A mintegy kéttucatnyi harminc év alatti fiatal művész seregszemléjén félszáz alkotás vonul fel: festmény, grafika és szobor mellett installáció, video- és konceptuális kompozíció egyaránt. A stílusok sokféleségén túl a tematika két fő vonulata a természeti, illetve a városi környezetben élő emberek hétköznapi élete. A "földre szállt szemlélet" magától értetődő velejárója a korosztályra jellemző provokatív magatartás mellett a szatirikus hangvétel is, de nem idegen ettől a nemzedéktől a lírai ellágyulás sem. A Frisst speciális tárlatvezetések és performanszok kísérik, végül szokás szerint a szeptember 26-i záráson odaítélik a KOGART-díjat is.
A fiatalokkal egy időben egy száz éve született művész is beköltözött munkáival az Andrássy úti KOGART-házba: az első emeleten Kohán György centenáriumát köszönti kéttucatnyi festmény és tucatnyi grafika. A szeptember 3-ig tartó, a gyulai Kohán Múzeummal együttműködve létrehozott emlékkiállításon az alföldi tájak és emberek elevenednek meg a látogató előtt, a korai realisztikus kompozícióktól a késői expresszív alkotásokig. Az 1965-ben elhunyt művészt az ötvenes években formalistának bélyegezték, a hatvanas években viszont egyesek szerint nem volt elég modern és provinciálissá degradálták. Egy évvel halála előtt a Magyar Nemzeti Galéria retrospektív tárlata emelte be Kohánt az őt méltán megillető helyre a magyar képzőművészetben.
