"A fényképezőgép semmi mást nem jelent a fotós számára, mint az ecset a festőművész kezében..." - vallotta Heinrich Kühn (1866-1944), akinek minden eddiginél teljesebb, másfél száz képet felölelő kiállítása látható a bécsi Albertinában. A szászországi születésű, majd Tirolban letelepedett Kühn úgy simult bele a szecessziós "összművészeti" tendenciába, hogy igyekezett a fotográfiát minél jobban a piktúrához és a grafikához közelíteni. Ennek érdekében fejlesztette ki az úgynevezett gumitechnikát: a negatívról nem ezüstsó, hanem festékpigment segítségével vitt fel foltokat a speciális papírra és ezt különféle eljárásokkal tovább manipulálta. Fekete-fehér fotói szénrajzra vagy sokszorosított grafikára hasonlítottak, színes képein pedig az ecsetnyomok mellett még a vászon textúráját is utánozni tudta. Témaválasztásában akár a biedermeier kispolgári idilljéhez is visszatért, amikor feleségét és gyermekeit örökítette meg otthon vagy kirándulás közben, de nem idegenkedett a népi életképek parasztábrázolásától sem. Műtermi aktjai, tájképei posztimpresszionista hangulatot árasztanak, barátai portréit vagy csoportképeit a szecesszió dekorativitása határozza meg. A két háború közti években eljutott a szinte elvont kompozíciókig is, de a valóságtól sohasem rugaszkodott el teljesen. A fotóművész életében számos tárlaton szerepelt és a szakma teljesen elismerte eredményeit, a nagyközönség azonban csak az utóbbi évtizedekben fedezte fel magának, párhuzamosan a tematikai és technikai változások hozta szemléletváltással.
Wagner István