Világrekord született a Sotheby's első katari árverésén: jutalékkal együtt 5 458 500 dollárért kelt el a barodai gyöngyszőnyeg néven ismert XIX. századi műremek. Ennyi pénzt még soha nem adtak aukción szőnyegért vagy takaróért, az eddigi rekordot egy XVII. századi perzsa selyemszőnyeg tartotta, amelyért 4,5 millió dollárt adtak tavaly a Christie'snél.
A most elkelt darab akár az ékszerek között is szerepelhetett volna, hiszen a 173x263 centis, selyem- és szarvasbőr alapú szőnyeget mintegy 1,2-1,5 millió apró igazgyöngy díszíti: az 1-3 milliméteres természetes gyöngyszemeket színes angol üveggyöngyökkel együtt fűzték fel, ezekből alakították ki a szőnyeg mintázatát, amelyek három nagy és 32 kisebb, gyémántokkal borított rozetta, valamint kisebb drágakövek körül kanyarognak. A gyöngyök összsúlyát 30 ezer karátra, a gyémántokét 350-400-ra teszik a ház szakértői.
A szőnyeget a barodai maharadzsa készíttette 1865-ben, eredetileg Mohamed próféta medinai sírjára szánták ajándékba, de végül a család birtokában maradt. A XX. században Monacóba került, ahová az odaköltöző Sita Devi maharáni vitte magával ékszereivel együtt, azt azonban nem közölte a ház, hogy a mostani dohai iszlám művészeti árverésre ki adta be, mint ahogy a vevőről is csak annyit árultak el, hogy ismeretlen telefonos vásárló volt.
Összességében egyébként mérsékelt sikerrel zárult a Sotheby's-aukció: a gyöngyszőnyegen kívül beadott 18 tételből csupán 5 kelt el, összesen 4 millió dollárért (ennyi volt a becsült összértékük is), ebből is 3,4 millió egyetlen XVII. századi perzsa faliszőnyegre jutott. Az iszlám művészeti részlegeket különösen érzékenyen érintette a globális válság, mindenekelőtt az olajár összeomlása: tavaly áprilisban a Sotheby's londoni iszlám aukcióján 21,5 millió font (31,1 dollár) rekordbevételt értek el - fél évvel később már csak 9,3 millió fontot hozott a hasonló árverés.
