Nemcsak Budapesten kezdődött el az őszi árverési szezon: október 6-án Debrecenben a Villás Galéria 109 festményt és 140 műtárgyat, ezüstöt és bútort visz kalapács alá. A festménykínálat legértékesebb darabja a debreceni születésű Telepy Károly hegyvidéki tájképe, 2,2 millió forintos kezdő áron. Telepy Barabás Miklós tanítványa volt, s életében közkedvelt festőnek számított. A kevéssel halála előtt, 1906 tavaszán rendezett gyűjteményes kiállításán szereplő műveinek csaknem fele vevőre talált, amellett, hogy ekkor már csak Budapesten legalább másfél ezer képe volt magántulajdonban. A hegyvidék ábrázolása kedvenc témái közé tartozott, a most Debrecenben árverésre kerülő példány 1893-as datálású. Telepytől emellett még a Balatoni táj, illetve a Tengerparti táj is szerepel az aukción, 320 ezres, illetve 480 ezres kezdéssel.
Orbán Dezső akkor kezdte a pályáját, amikor Telepy meghalt: 1905-ben és 1906-ban szerepel először a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon kiállításain, 1909-ben az ő műtermében alakult meg a Keresők Társasága, amely 1911-től Nyolcak néven működött. 1939-től Ausztráliában élt, ahol szintén szép karriert futott be, de itthon sem felejtették el. Budapesten 1970-ben, a külföldön élő festők műveiből rendezett műcsarnokbeli kiállításon öt képével szerepelt. A mostani Villás-aukción Parkrészlet című festményéhez lehet hozzájutni, kikiáltási ára 650 ezer forint (a kép szerepelt a Kieselbach 2002. tavaszi aukcióján). Molnár József aprólékos gonddal készült romantikus Vízparti városa 850 ezer forintról indul, Böhm Pál Délidő című zsánerképe pedig 550 ezer forinton kezd.
Az ezüsttárgyakat Villásék mindig jó állapotban kínálják, felújítva, letisztítva, most sincs ez másképp. Az anyagban nagy számban vannak jelen art deco stílusú tárgyak, ami nem csoda, hiszen ezek most divatosak, a legkeresettebbek közé tartoznak, csakúgy, mint a szecessziós darabok, amelyekből szintén jó néhány akad. A legdrágább egy karos gyertyatartópár, az 1840-es évekből való bécsi darabot 240 ezer forinton indítják.
A műtárgykínálatot színesítik Kisfaludi Strobl fajanszszobrai 26 és 44 ezres kezdő árakon, Medgyessy Ferenc szoptató anyát ábrázoló bronzszobra 280 ezer forintért, Kiss-Roóz Ilona mázas kerámiája 85 ezerért, valamint egy Zsolnay-kaspó a XIX. század végéről 240 ezer forintos kikiáltási áron.
