Meglepetések nélkül zajlott le a múlt héten a BÁV szezonzáró ékszer- és festményaukciója; az igazi nagy történések – új helyszín felavatása, nagy árverés – már elmúltak, ez már csak a ráadás volt. Az első napon az ékszerek 26 milliós összesített kikiáltási ár mellett 18 milliós leütési árat produkáltak. Az órák közt egy arany női koktélkaróra lett a legdrágább, 265 ezres kezdő ára 400 ezerre emelkedett. A férfiórák közül egy 1920-as arany zseb IWC 70 ezer helyett 150 ezret ért meg valakinek. A színes kövekkel kirakott ékszerek közt szép volt egy tenyésztett gyöngyökből és kék zafírból fűzött lánc, illetve nyakék briliánsokkal díszítve, ez 60 ezerről 140 ezerre drágult. A vadrózsa formájú viktoriánus melltű – az árverés legfontosabb darabja – 980 ezres kikiáltási ár után 1,3 millióért kelt el.
A festmények napján 17 millió 964 ezer forint összesített kikiáltási ár után 13 millió 154 ezer lett a leütési ár. Zichy Mihály erotikus rajzai kelendőek voltak: mindhárom 20 ezerről indult és 32, 42, illetve 46 ezer forintig jutottak. A miniatűröknek mindig van keletje, viszonylag széles a gyűjtői körük, most a Fürdőzők című 250 ezerért, a Készülődés 120 ezerért, a női és férfiportrék pedig kikiáltási áruk környékén, 60-70 ezer forintokért keltek el. Pekáry István Déli kisváros című, 1958-ban készült, mediterrán kisvárost ábrázoló alkotása meglepetést hozott: 420 ezres indítás után 2 milliónál ütötték le. John Lennon négy Grafika című szitanyomata közül csak egy talált gazdára, az is kikiáltási árán, 40 ezer forintért. Mata Attila Für Anikó című bronzszobra 120 ezret ért – ez a tétel főleg azért volt érdekes, mert aukción ritkán fordul elő ma élő személyről készített mű.
