Hagyományosan ékszer- és festményárveréssel zárja a BÁV az aukciós szezont, június 19–20-án. Az első napon összesen 330 ékszer, óra és ezüsttárgy kerül kalapács alá, 26 millió forintos összesített kikiáltási áron. Az új aukciós színhely felújítása miatt kissé elcsúsztak a tavaszi árverések, így a szokatlanul kései záróeseményen zömmel kisebb értékű és gyűjtői darabok szerepelnek. A 40 tételes órakollekcióban márkás és különleges zsebórák is találhatók. Ritkán előforduló szép példányok az 1920-as, az 1930-as évekből származó zománcdíszítésű svájci, férfizsebórák 75 és 110 ezer forintos induló árakon. Nyári ékszernek számítanak a smaragddal, zafírral, rubinnal díszített színes ékszerek, gyűrűk, nyakláncok, karkötők, néhány 10 ezer forintos kikiáltási árakkal. Külföldi különlegesség a katalógus címlapján is szereplő, 980 ezer forinton induló melltű. A vadrózsaszál virágát, bimbóit, leveleit számos kisebb-nagyobb régi csiszolású briliáns díszíti, összesen közel hat karát súlyban (köztük természetes színes kövek is vannak). A XIX. század második feléből származik, valószínűleg egy diadém oldaleleme volt, s mint szerelhető ékszert, melltűként is lehetett használni. (A szerelhető ékszerek több kisebb elemre voltak bonthatóak, s mindegyik használható volt külön is, más-más funkciójú díszként; az első ilyent 1851-ben, a londoni világkiállításon mutatták be, s maga Viktória királynő vásárolta meg.)
A festménynapon jórészt kommersz alkotások kerülnek kalapács alá, de jelentősebb számban akadnak kortárs művek is. Zichy Mihály erotikus litográfiái 20 ezer forintról kezdik a licitet. Az árverésen szerepel egy 15 darabos miniatűrgyűjtemény, az egyes darabok kezdő árai 20 és 250 ezer forint között szóródnak. Gyelmis Lukács Budapestet ábrázoló olajfestménye 100 ezer forintról, Pekáry István 1958-ban készült, Déli kisváros című festménye 420 ezer forintról indul. A kortárs szekcióban többek közt Gross Arnold, ef Zámbó István, Wahorn András, Orosz Gellért, Schéner Mihály, Für Emil egy-egy művét kínálják.
