Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lehetett tudni egy ideje, hogy a Mű-Terem Galéria többféle változtatással is meg kívánja ünnepelni fennállásának tizedik évfordulóját, mostanra az is kiderült, hogy valóságos megújulásról van szó. A legradikálisabb változás egy cég életében mindig egy új név, különösen ha olyan jól bevezetett brandről van szó, mint a Mű-Terem. A galéria azonban látni valóan érdemesnek tartotta vállalni, hogy ily módon is jelezze a markáns szándékot: tulajdonos-vezetőjének nevét felvéve ezentúl Virág Judit Galéria és Aukciósház néven folytatja tevékenységét. (A névválasztás követi a hagyományokat, hiszen a világ két piacvezető árverési háza, a Christie’s és a Sotheby’s is alapítója nevét viseli, nem beszélve a szintén a tulajdonos-alapítóról elnevezett magyar házakról.)
A Mű-Terem Galéria 1997-ben alakult, egy évre rá pedig szinte berobbant a magyar műkereskedelembe, amikor Rippl-Rónai József festményét a 3 és fél milliós kikiáltási ár hatszorosáért, 21 millió forintért aukcionálták. Azóta is sok rekord fűződik az árveréseket vezető Virág Judit nevéhez, elég a Munkácsy-festmények piacra bocsátásának sikersorozatára utalni – a Poros út 220 milliós, A baba látogatói 160 milliós leütési árig jutott el 2003-ban – vagy a 2006-ban 180 millió forintot elérő Csontváryra. A magyar piacon ez a ház mondhatja magáénak a legtöbb árverési rekordot, ami egyebek mellett az új módszerek, a tudatos marketingstratégia alkalmazásának is köszönhető.
Eddig a galéria fő profilja a XIX. és XX. századi magyar festők műveinek forgalmazása, aukciók és kiállítások szervezése volt, mostantól ez kiegészül a kortárs festők kiemelkedő alkotásaival. Kortársak külön aukciója azonban egyelőre nem szerepel a tervek között: továbbra is évi három nagy árverést tartanak (idén lesz a 25. alkalom). A kortársaukció nagy dilemma műkereskedői körökben – fogalmazott Törő István, a galéria társtulajdonosa –, hiszen mindenki érzi, hogy ez a következő lépés, de ők felelősnek érzik magukat a galériáért, a gyűjtőkért, tágabb értelemben a magyar képzőművészetért, ezért nem engedhetnek meg maguknak egy kudarcos vállalkozást (2001–2002-ben voltak ilyen próbálkozások a magyar piacon, de ezek részben sikertelenek voltak). Egyelőre elegendőnek tartják egy-egy eseményen belül a kortársak 20-30 tételből álló blokkját, és csak akkor szerveznek majd önálló kortársaukciót, ha az százszázalékosan biztonságos lesz.
A klasszikus műkereskedelem szisztémájának kellene működnie a kortársak esetében is, de egyelőre kaotikusak a viszonyok. Mindazonáltal a Virág Judit Galéria most elkötelezi magát e terület mellett, s meggyőződésük, hogy ettől a profilbővüléstől a szakterület galeristái sem érezhetik magukat fenyegetve, hiszen ha a Mű-Terem Galéria múltjával, hátterével bíró vállalkozás nekilát az elmúlt harminc-negyven év feldolgozásának, az a többieknek is jó. Ha Virág Judit gyűjtői köre kortársakat is elkezd vásárolni, akkor előbb-utóbb a többi galériában is megjelennek vevőként. Az együttműködésre már most jellemző, hogy Deák Erika „kölcsönadta” művészeit – Moizer Zsuzsannát, Lakner Lászlót, Bullás Józsefet – a március 17-én megnyílt, A független festmény című tárlatra.
A Falk Miksa utcai kiállítással a nevet váltó galéria egyrészt a profilbővítéssel megcélzott irányt mutatja be, másrészt azt a meggyőződést tükrözi, hogy nincs szakadék a különböző korok művészete között. Az egyik kiállító művész, Bak Imre ezt úgy fogalmazta meg, hogy ő és generációja bizonyos értelemben folytatója az Európai Iskolának; a kapcsolódásokat, inspirációkat kell észrevenni, s ez a tárlat is segíthet ebben. Az ugyancsak kiállító Konok Tamás festőművész azt mondja, hogy nullától az egyig mindig hosszabb az út, mint egytől a kettőig – ez még az út eleje, és a kortárs művészetben nagyon fontos, hogy legyen olyan galéria, amely közvetít a művész és közönsége között. Virág Juditnak már eddig is nagy érdemei vannak abban, hogy a magyar művészet számtalan kallódó alkotását előbányászta – most a maiakat mentheti meg az elkallódástól.
