Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Minden idők legnagyobb értékű európai aukcióját tartotta múlt héten a Sotheby’s Londonban: az impresszionista és modern művek február 5-i esti árverése (a külön katalógusban kezelt német és osztrák, illetve szürrealista művekkel együtt) 94 911 200 fontot hozott a konyhára. Ezt még úgy is nagy sikerként könyvelte el közleményében a világ második legnagyobb árverési háza, hogy a jutalékkal együtt értelmezendő végösszeg nem érte el a felső becslések összesítve 111,8 millió fontnyi értékét és a felkínált 98 tétel 23 százaléka nem talált gazdára. A sikerek és a kudarcok jól mutatják az új vevőkkel teli piac ízlésének változását: Pierre-Auguste Renoir 6–8 millió fontos sávban indított, az impresszionista festő tipikus művei közé tartozó Két nővére „csak” 6,85 millióért kelt el – a Sotheby’s szekcióilletékese szerint a nyolcvanas években többért lehetett volna eladni. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van Chaim Soutine 1921-ben festett Vörös sálas férfija, amely 3,5–5 milliós indítás után 8,756 millió fontot is megért valakinek – a művész eddigi rekordáras képét 1997-ben még 1,541 millió fontért adták el. Egyéni csúcsot ért el a divatos fauve-ok közé tartozó Raoul Dufy (Hagymavásár című képe 1,8 milliós felső becslés után 4,052 millióért ment), és nagyon kapósak voltak Edvard Munch képei: az egyik felső becslését duplázva, a másik több mint megháromszorozva ért 3 millió font fölé. Feltűnően nagy volt a kereslet a XX. századi szobrok iránt: az orosz konstruktivista Naum Gabo művét például 1,252 millió fontért vitte el valaki, ez csaknem a négyszerese a művész eddigi legmagasabb árának.
A legnagyobb szenzációt a Sotheby’s sorozatán azonban a február 7-i kortársaukció hozta, bár a trendet ismerve nem is akkora a meglepetés: Peter Doig monumentális Fehér kenu című képéért 800 ezer–1,2 millió fontos indítás után jutalékkal együtt 5,73 millió fontot adtak, ezzel a 48 éves edinburgh-i születésű művész lett a legdrágább élő európai festő. (Az 1990/91-re datált művet annak idején kevesebb mint 40 ezer fontért adta el a művész – emlékeztetett a Bloomberg.) Ugyanezen a napon egy másik rekord is született: Andreas Gursky 99 cent II. Diptychon című, hipermarketbelsőt ábrázoló plakátméretű fotójáért 1,7 millió fontot fizetett valaki – ilyen magas árat fénykép még soha nem ért el árverésen.
Pénzben kifejezve viszont a múlt hét legnagyobb egyéni sikerét a várakozásoknak megfelelően a világpiacot vezető Christie’snél aukcionált Francis Bacon aratta csütörtökön, becsérték nélkül indított pápaportréjával: a Tanulmány a portré II.-höz jutalékkal együtt 14,02 millió fontért talált új gazdára. (A vevő nem kívánta megnevezni magát, a beadó – sajtóértesülések szerint – Sophia Loren; az 1956-ban festett kép eredetileg a színésznő nemrég elhunyt férjének gyűjteményében volt – NAPI Gazdaság, 2007. február 4., 12. oldal.) Ez messze a legtöbb pénz, amit eddig az 1992-ben elhunyt művész képéért adtak (a korábbi rekordot tavaly novemberben érte el a Sotheby’snél New Yorkban, 7,7 millió fontnak megfelelő összeggel). A háború utáni és kortárs művészek aukcióján összesen 70,4 millió fontot szedett be a ház – szinte magától értetődik, hogy ez is rekord az ilyen árverések eddigi történetében.
Amúgy a Christie’st is érték csalódások: a hét elején az impresszionista és modern árverésen ugyan 89,7 millió fontos forgalmat ért el, de ez elmaradt a felső becslések összértékétől és fontos művek maradtak vissza. A legfájóbb talán az lehetett, hogy nem vitték el Egon Schiele 5–7 milliós sávban kezdő Processzióját, melyet Ronald Lauder New York-i Neue Galerie-je adott be; kereskedők szerint a komor olajkép nem fér bele a mai gyűjtői ízlésbe (az ugyanonnan származó másik három Schiele megtalálta vevőjét, összesen mintegy 7,2 millió fontot hozva). A 20 százaléknyi visszamaradt tétel között volt még 3,5 millió fontra értékelt Renoir, Cézanne-portré, Sisley- és Soutine-tájképek, valamint két Picasso.
Szakértők szerint a kiszámíthatatlan fejleményekben az is benne lehet, hogy az égbe szökő árak közepette kevés kereskedő vásárol készletre, sok viszont az újsütetű privát licitáló. Az amerikai vevőket mindenesetre távol tartotta a londoni árverésektől a gyengülő dollár: a tíz legdrágább tételből kilencet európaiak, köztük oroszok vettek meg. Igazából az új vevők jelenléte nyugtatja meg egyelőre azokat, akik már a műtárgypiaci buborék rémképét vizionálnák, és a két nagy ház is ezzel igyekszik csillapítani a kereskedők feszültségét: nincs jele annak, hogy hitelből költekeznének a könnyű kezű vevők – mondják a sajtónak nyilatkozó szakértőik –, amíg pedig a saját pénznek keresnek új befektetési terepet, addig a műtárgypiac is hadd húzzon hasznot belőle.
