Nagy változások történtek a BÁV háza táján, és ez most szó szerint értendő. December közepén ugyanis eladták egy spanyol ingatlanbefektetőnek a Lónyay utcai épületet, melyet a hírek szerint szállodává alakítanak át. Az aukciós üzletág a napokban már ki is költözött az 1903-ban eleve a vállalat, pontosabban jogelődje székhelyének épített házból, ami némileg befolyásolja a tavaszi szezon eseményeit is. A március 20–21-i kétnapos, kamara jellegű aukciót a Szent István körúti üzletben tartják; a kínálatban lesz ékszer és kisplasztika, szobor (utóbbiak területén folyamatosan fejleszteni szeretnék a kínálatot), valamint grafika és plakát.
A szokásos áprilisi háromnapos művészeti árverés idén májusra tolódik, ekkor reményeik szerint már az új aukciósházban várhatják a licitálókat. Ez a Bécsi utca és Fehérhajó utca sarkán lévő Vénusz BÁV régiségüzlet, valamint a Bécsi utcában mellette lévő BÁV Kortárs Galéria egybenyitásával alakul ki és a legkorszerűbb informatikai, valamint hangtechnikai berendezésekkel szerelik fel. Az aukciós helyiség mellett a korábbi kortárs galéria előterében lesz egy ékszerüzlet, a hátsó helyiségekbe pedig az irodák kerülnek.
