Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Unió a védettségre csak normatívákat határoz meg, kritériumait az egyes tagországok maguk szabhatják meg. Az angolszász szabályozás például hagyományosan liberális, sokáig nem is ismerték a kiviteli tilalmat. Nagy-Britanniába persze – lévén gyarmatbirodalom – évszázadokig csak befelé áramlottak a műkincsek, London már a XVIII. században a műkereskedelem és a művészeti árverések nemzetközi központjává vált és ma is az, még ha az első helyet át kellett is adnia az USA-nak. A brit szabályozás kialakításakor a gazdasági érdekeket is figyelembe vették, hiszen a műkereskedelem nemcsak jelentős bevételt hoz, hanem komoly munkaerő-piaci tényező is, ma több mint tízezer embert foglalkoztat. A műtárgyvédelem rendszere ennek megfelelően elég szabad: elsősorban a hazai (köz)gyűjtemények állományát védik, a magántulajdont csak kevéssé korlátozzák, a magyarországi hatósági felügyelet műtárgyak esetében ismeretlen.
A védelem legfontosabb és az adókedvezmények mellett egyedüli állami eszköze a kiviteli engedélyezés, amelynek feltételrendszerét 1952-ben a Lord Waverley által vezetett bizottság dolgozta ki:
A műtárgy kapcsolódik-e olyan szorosan a brit történelemhez és nemzeti élethez, hogy kivitele súlyos veszteséget jelentene?
A műtárgy kiemelkedő esztétikai jelentőségű-e?
A műtárgy kiemelkedő jelentőségű-e a művészet, a tudomány vagy a történelem bármely ágának tanulmányozása szempontjából?
E szempontokat olyan szigorúan értelmezik, hogy csupán az esetek elenyésző hányadában – évente általában kevesebb mint harminc esetben – nem adják ki a kiviteli engedélyt (a visszatartott tárgyak negyedét-felét később – belföldi vásárló hiányában – többnyire kiengedik).
Franciaországban és Olaszországban nagyobb a szigor, hiszen az olasz vagy a francia képekért nem odahaza adják a legtöbb pénzt, hanem például Amerikában. Franciaországban a műkereskedőnek nyilvántartást kell vezetnie arról, kitől mit vett és kinek mit adott el; ez nem az adóhatóságnak szól, hanem ún. rendőrségi könyv, amelynek hiányában a kereskedőt elővehetik orgazdaság miatt. A franciák nemzeti kincsekre és kulturális javakra osztják a műkincseket – derül ki a KÖH honlapjáról. A kulturális javak, ha ötven évnél idősebbek és 150 ezer eurónál értékesebbek, csak engedéllyel vihetőek ki az országból. A nemzeti kincsek (a közgyűjtemények, templomok, kastélyok anyaga és az elutasított kiviteli engedélyes kulturális javak) csak ideiglenes engedéllyel kerülhetnek ki Franciaországból, külföldi kiállításra kölcsönbe vagy restaurálásra. A kiviteli engedély megtagadása valójában azt jelenti, hogy az eljárást 30 hónapra felfüggesztik, ez idő alatt kell megvásárolnia a műtárgyat az államnak, de magánszemély is megveheti az államnak vagy saját magának. Ha az állam számára veszi meg valaki a tárgyat, akkor a vételár 90 százaléka leírható az adóból, ha pedig saját részre, de tízéves közgyűjteményi letéti szerződéssel, akkor 40 százalékos az adójóváírás.
