BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kortárs művészek parlamenti csengőszó mellett

2006. december 26. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén már a tizedik jótékonysági árverését tartotta december 18-án a Szalmaszál Alapítvány; a 4,6 millió forintot elérő bevételt hajléktalan családok albérleti kauciójára fordítják. A legkülönlegesebb tárgy egy Skoda Éva által kifestett Skoda személygépkocsi volt érvényes műszaki vizsgával, bár erre sajnos nem akadt érdeklődő. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke – aki a rendezvény egyik védnöke is volt – egy parlamenti csengőt adott be az árverésre. Ez tulajdonképpen a nagy csengő kicsinyített mása, amelyből 25-30 példányt szoktak készíteni, kifejezetten ajándékozási célra. A most kalapács alá került csengő tehát nem az, amelyikkel a Parlamentben jeleznek, csak olyan – így is akadt rá vevő 25 ezer forintért.
A kortárs művészek nagyvonalúak voltak, Haraszty István 13 alkotását ajánlotta fel (kettő kivételével el is keltek), sőt lánya, Haraszty Zsófia is szerepelt művekkel. Bálind István 12 alkotását szánta jótékony célokra, de rajtuk kívül is rengetegen adtak be több művet.
A nagyon fiatal (1980-as születésű) Barabás Zsófi képe (Kimondhatatlanul lebegve) 170 ezerért kelt el, ef Zámbó Magyar befőtt című egyedi beavatkozású printje 80 ezres kezdő árát megduplázva, 160 ezret ért. Gerzson Pál 2006-os akvarellje 100 ezer, Nádler István Ünnep című tusrajza 160 ezer forintot hozott a konyhára. SI-LA-GI a 2038-as változás előrejelzése című, papír-kréta-akril technikájú képe 70 ezer forint, Wahorn András akrillal és fogkrémmel festett kék bögréje 120 ezer, Rajk László Triptichonja (a párizsi Nagy Imre-sír tervvázlatai) 78 ezer forint leütési árért cserélt gazdát.
A szobrok, kisplasztikák közül Kalmár János falon ülő című bronz-mészkő szobra 180 ezer forintot ért. Az árakra az árverés jótékonysági voltára tekintettel nem számoltak fel külön jutalékot.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet