BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rekordgyanús Csontváry az Antik Enteriőrön

Izgalmasra sikerült az idei Antik Enteriőr: első ízben zsűrizték a kiállított tárgyakat, először került közönség elé egy lappangó Csontváry-kép, s ezen az eseményen is egyre jobban érezteti hatását a kortársak előtérbe kerülésének nemzetközi trendje.

2006. november 26. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén is november utolsó hétvégéjére időzítette a műkereskedelmi szakma a már tizenharmadik alkalommal megrendezett Antik Enteriőr kiállítást és vásárt, amelyhez másodszor társult a Plug kortárs képzőművészeti vásár a múzeum melletti sátorban (mindkettőnek a Partner’s 2000 Kft. a gazdája). A vásár a nemzetközi műkereskedelemben a forgalom nagyon fontos részét adja, magára valamit is adó galéria és aukciósház nem teheti meg, hogy nem vesz részt ilyeneken. A nagy műkereskedők vásárról vásárra járnak – a fő útvonal Maastricht, New York, London, Párizs, Basel –, londoni, amszterdami vagy New York-i galériáik egyre inkább a bázis szerepét töltik be. Magyarországon más mechanizmusok működnek: egyelőre jóval nagyobb az aukciók piaci részesedése, a szerepek nem különülnek el élesen, az aukciósházak galériás tevékenységet is folytatnak, de galériák is rendeznek időnként árverést.
Az eddig alapvetően magyar, főként budapesti galériák, illetve aukciósházak megmutatkozását szolgáló Antik Enteriőrt a szervezők a régió jelentős vásárává szeretnék átformálni, ezt szolgálhatja a most aláírt együttműködési szerződés a Magyar Turizmus Zrt.-vel: külföldi kereskedőket és gyűjtőket kívánnak idehozni, akiknek komplett „Budapest-csomagot” kínálnak. Már az idén is jöttek így gyűjtők Svájcból, Ausztriából és Oroszországból, jövőre pedig újságírókat és forgatócsoportot hívnak meg külföldről, hogy minél szélesebb körbe vigyék el az Antik Enteriőr hírét.
Az idei vásár nagy újítása, hogy a színvonal emelése és az egyre nagyobb számban felbukkanó hamisítványok kiszűrése érdekében a kiállított tárgyakat a megnyitó előtt és a vásár alatt szakmai zsűri ellenőrizte; tagjai a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kategóriánként meghatározott, nyilvános kritériumrendszer alapján mindent megvizsgáltak. Most még nem volt kötelező elfogadni a zsűrizést, de aki megtette, annak a kifogásolt tárgyakat el kellett távolítania a standjáról. Akik vállalták az ellenőrzést – a kiállítók kevesebb mint fele –, azoknál egy Q mint Qualitas igazolást tettek ki; azokat is ellenőrizték, akik nem vetették alá magukat a teljes procedúrának, de még nem kötelezték őket semmire. Jövőre már nem lehet zsűrizés nélkül részt venni az eseményen (a testület ugyanakkor nem vállal attestálást, azaz nem ad ki hitelesítő iratot, csak véleményez).
Az évi 15-20 ezer látogatót vonzó Antik Enteriőrt a piacvezető házak általában arra is használják, hogy bemutassák karácsonyi aukcióik sztárjait, idén a legnagyobb szenzáció kétségtelenül a Kieselbach Galéria december 15-i árverésén kalapács alá kerülő Csontváry-festmény volt. A szerelmesek találkozása (Randevú) című, 1902-ben festett mű száz éve nem került nyilvánosság elé, a szakma is csak egy reprodukciótöredékből ismerte. A (még) nem védett kép kikiáltási ára 85 millió forint; ez rekordot jelent a háború utáni magyarországi aukciók történetében.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet