Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A tény, amiről múlt szerda óta mindenki tud, akit kicsit is érdekel a magyar műtárgyak sorsa: a várakozások ellenére nem kelt el Fehér László 2000-ben festett Kisfiú című képe a Sotheby’s november 15-i aukcióján, New Yorkban. A gyűjtő, aki beadta az árverésre – s aki továbbra is inkognitóban kíván maradni – természetesen csalódott, de hisz a képben és a saját szemében, ízlésében. Úgy akarta a sors, hogy ez a kép visszatérjen hozzá – mondta a NAPI Gazdaságnak –, s ki tudja, lehet, egyszer még a dupláját is éri a 40–60 ezer dolláros mostani becsértéknek. Nem is azon háborog, hogy öt hónapi kemény munka (a nagy múltú árverezőházzal való alkudozás) látszik most fölöslegesnek, úgy érzi, ennél komolyabb problémákra világít rá az eset.
A képre érkezett ajánlat 29 ezer dolláron, ami jutalékkal együtt itthon 7,2 millió forintnak felelne meg, tehát abszolút siker és rekord lenne a művész esetében, ám New Yorkban nem érte el az előre, szerződésben rögzített minimálárat. A Sotheby’snek a szerződés szerint a következő egy hónapban lehetősége lenne a képet becsértékén értékesíteni, de a beadó ezt már megtiltotta, közlése szerint már nem kívánja eladni a képet. Azt mondja, annak már nincs pr-értéke, ha árverésen kívül, csöndben továbbad a képen, inkább megtartja. Az pedig még mindig vitathatatlan siker, hogy legalább ott volt, szerepelt a New York-i kínálatban.
A két világelső aukciósház, a Christie’s és a Sotheby’s, hagyományosan mindig ugyanaznap, egymást követő időben tartja legfontosabb árveréseit – november 7–8-án az impresszionistákét, november 14–15-én a kortársakét –, hogy aki csak ezért repül New Yorkba, mindkettőn részt tudjon venni. Gyakorlatilag az egy évben, világszinten művészetre fordított pénz kétharmadának ilyenkor dől el a sorsa. Nagy tehát a tét, már bekerülni is nehéz, hiszen ezek a házak 90-95 százalékos elkelési arányokra törekednek, minden egyes műről bizottság dönt, amelynek tagjai az állásukkal játszanak, ha rosszul választanak. (Most egyébként a Sotheby’s kortársárverésén szokatlanul magas, 20 százalék fölötti volt a visszamaradási arány.)
Úgy tűnik, Fehér Lászlónak művészi értelemben respektje van New Yorkban, de üzletileg nem. A szakértők szerint ennek igen egyszerű oka van: a vevő (gyűjtő/befektető) nem vásárol anélkül, hogy meg ne nézné az Artneten az adott művész indexét. (Az Artnetről korábban már írtunk: műkereskedelmi indexét a leütési árak alapján állítja össze.) Ott viszont nincs jelentős ár Fehértől: a művész aukciós árrekordja 1,6 millió forint, ez néhány hete, a Kieselbachnál született; ezenkívül néhány százezer forintos árakon keltek el képei magyar aukciókon, ezek szolgáltak alapul az Artnet indexéhez. Ismeretlen gyűjtőnk szerint – aki egész Fehér-kollekcióval rendelkezik – ezek az árak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, ennyi pénzért nem kapható jó Fehér-kép. Nem gondolta volna, hogy ennyire számít az Artnet, illetőleg az, hogy egy művésznek regisztrált – és persze magas – ára legyen, azt hitte, megtörténik a csoda, jön egy jó szemű gyűjtő vagy galériás, beleszeret a képbe és kifizeti a reális becsértéket. Ma már tudja: ez csak álom, ha egy festő „nincs megcsinálva”, akkor nincs bizalom iránta. Az Artnet indexe viszont csak akkor kúszna felfelé, ha egyrészt volna a kortársaknak komoly piaca Magyarországon, másrészt az alkotók nem fáznának attól, hogy aukciókon, magas árakon értékesítsenek. Nálunk egyelőre minden fű alatt megy, és a szereplők látszólag abban érdekeltek, hogy ez így is maradjon. A legtriviálisabb oka ennek az adóelkerülés – a kéz alatti, műtermi eladások nem nyilvánosak –, de persze a dolog ennél bonyolultabb. Most viszont legalább azt is látjuk, hogy mindez visszaüthet, más területekhez hasonlóan a műkereskedelem is jobban járna a tiszta, átlátható viszonyokkal.
