BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Élénk volt a kereslet a BÁV három napján

2006. november 12. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A BÁV múlt heti háromnapos árverésének első napján az ékszereknél nem történt semmi rendkívüli. A drága tételek közül visszamaradt a gyémántokkal kirakott, 1,2 millióért kínált arany ékszer karóra – pedig szép volt –, a 2,5 millióról indított brill fülbevaló viszont nemcsak hogy elkelt, hanem 3,4 millióra emelkedett az ára. A többi ékszer ment, ahogy szokott: ami kicsit izgalmasabb volt, azért többen jelentkeztek, a legtöbb darab megtalálta vevőjét.
A festmények esetében már több volt az izgalom és az átlagosnál több az érdeklődő is. A legtöbbet Aba-Novák 1938-as, a városmajori templomhoz készített tempera freskótervéért fizettek, 4,2 millió forintot; párja, a székesfehérvári romkert látványterve esetében 3,8 millión koppant a kalapács. A BÁV korábbi szokásaitól eltérően ismét több kép is akadt millió fölötti áron: Ripp-Rónai 3 millión kezdő pasztelljének leütési ára 3,6 millió forint lett. Jándi Dávid 1931-es vegyes technikával papírra készült, Mózes vizet fakaszt című művének 650 ezer forintos kikiáltási árát 1,9 millióig tornázták fel. Antonio Lonza Virágáruslánya duplázott: 850 ezerről 1,7 millióig jutott. Vörös Géza 500 ezer forinton indított virágcsendélete megháromszorozta az árát, vagyis másfél milliónál koppant a kalapács, Scheiber Hugó vegyes technikájú, papír alapú Bárban című képe még alacsonyabbról, 480 ezerről jutott idáig. Márffy virágcsendélete 1,2 millióért, Frank Frigyesé 750 ezerért talált új gazdára. Jól látható volt most is, hogy erősödik az érdeklődés a minőségi grafikák iránt: Tihanyi Lajos 1912-es tusrajzának ára 180 ezerről 500 ezerre emelkedett.
A harmadik nap műtárgyanyaga – ahogy ezt mostanában a BÁV aukcióin megszokhattuk – igen színvonalas volt. Az art deco változatlanul divatos: egy pesti mesterjeggyel ellátott ezüst kávés kiöntőgarnitúra a negyvenes évekből például 550 ezerért cserélt gazdát 140 ezerről indulva, az 1910-es német kisplasztika ára ugyanennyiről 380 ezerre emelkedett. A szobrokra is volt kereslet: Varga Imre Páholyban és Szervátiusz Tibor Anya gyermekével című bronzszobra egyaránt 250 ezer forintól kezdte a licitet, végül 460 ezret ért megvásárlójának.
A Zsolnay-porcelánok szinte kivétel nélkül elkeltek, nagyarányú áremelkedésekkel. A XIX–XX. század fordulójáról való panorámaképes virágtartó 320 ezres kikiáltási ára 1,3 millióra nőtt, a tízes évekből való kékes eozinmázas virágtartó 60 ezerről 300 ezerre drágult. A legmagasabbra a Mack Lajos tervezte, bacchanáliajelenettel díszített váza jutott, ennek 1,8 milliós kezdő ára 3,2 millióra módosult.
A barokk ónfedeles kupa 1770-ból, palástján színesen festett városképpel, 400 ezerért cserélt gazdát (140 ezres kikiáltás után), a továbbra is kelendő Gorka Géza-, Gádor István-, Kovács Margit-kerámiák árai 100 és 200 ezer forint között mozogtak. Samuel Baumeister elefántcsontra festett Nagy Frigyes-portréjának az ára jócskán, 204 ezerről 700 ezerre emelkedett.
Az árverés végén kerültek sorra az antik ezüstök. Nem kelt el az a danzingi talpas pohár, amelynek a párját korábban a Sotheby’s-nél árverezték, viszont a kikiáltási ár dupláját, 1,8 millió forintot adták meg a kolozsvári fedeles kupáért. A magyar reneszánsz kókuszserleg ára 1,3 millió forint lett, az erdélyi talpas poháré pedig 1,5 millió forint, mindkettő 1,2 millión kezdett.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet