Akár karácsonyi ajándékot is lehet már vásárolni a BÁV holnap kezdődő háromnapos aukcióján, ahol az első napon 260 ékszert és ezüsttárgyat kínálnak, összesen 23 millió forintos kikiáltási áron. A fa alá brillekkel és gyémántokkal díszített holmik is kerülhetnek: van szoliter gyűrű 1,4 karátos kővel, félmilliós kezdéssel, van karikagyűrű, összesen 3 karátnyi kisebb kővel körberakva, 450 ezerért. Az is örülhet majd, akinek egy 210 apró briliánssal kirakott Bueche Girod jelzésű aranykarórát hoz a Jézuska (kikiáltási ára 1,2 millió forint). Az alacsonyabb árfekvésben bőséges a kínálat a ma is népszerű, többnyire itáliai szuvenírként idekerült korallékszerekből, a legrégebbi egy biedermeier karkötő-nyaklánc készlet, 75 ezres kezdő áron. Különböző korok stílusait viselik magukon azok az egész Monarchia területén elterjedt, kézműipari termékként készült ékszerek is, amelyekhez a XIX. században megnyitott csehországi gránátbányák köveit használták fel. Ezek között egy szép nyakék az 1860-as évekből 65 ezer forintról, egy teknőc hajtű 25 ezer forintról indul.
A második nap a festményeké – összkikiáltási áruk 31 millió forint –, a sok jó virágcsendélet közül Márffy Ödönére 950 ezer forinttól kezdődik a licit, Frank Frigyesére 550 ezertől, Vörös Gézáéra 500 ezer forinttól (utóbbi a művész legjobb korszakából, a harmincas évek közepéről származik). Az egyik leghosszabb licitre esélyes alkotás Antonio Lonza Virágáruslány című műve 850 ezer forintos kikiáltási árral; Lonza a nemzetközi árveréseken jegyzett alkotó, édeskés képeit nagy technikai tudás, biztos komponálás és népszerű témaválasztás jellemzi. Hárommillióról indul Rippl-Rónai József portréja özvegy Löwy Ernőnéről; a modell a Magyar Kereskedelmi Bank osztályvezetője volt, a képet valószínűleg a bank rendelte meg a hátoldalon lévő pecsétek tanúsága szerint. Aba-Novák Vilmostól két nagyméretű, temperával fára festett 1938-as vázlathoz lehet hozzájutni: a székesfehérvári romkert látványtervét 3 millió, a Városmajori templom freskójának tervét 3,2 millió forintra taksálták a BÁV szakértői.
A bútorkínálatban a legdrágább tétel egy tabernákulum 2,6 millió forintért, emellett sok kisbútor közül lehet válogatni: van köztük kottaállvány, kagyló zongoraszék, zsúrkocsi, Thonet hintaszék, szecessziós asztalka, néhány tízezres árakon.
Az árverés harmadik napján, november 9-én 275 műtárgy kerül kalapács alá 31 milliós összkikiáltási áron. Kiváló Zsolnay-tárgyak is akadnak az 1880 és 1930 közötti időszakból, közülük a legértékesebb az 1,8 milliós kikiáltási árról induló 1906-os váza bacchanália jelenettel. A kerámiák között Gorka Géza, Kovács Margit és Gádor István munkái szerepelnek, az üvegek sorában van Gallé díszváza, 1920 körüli Daum Nancy liliomváza is. Gyűjtői csemege lehet egy 360 ezer forintért kínált, 13 darabos XIX. századi tajtékpipa-kollekció.
A három napot az antik ezüsttárgyak zárják, talán ez a legszínvonalasabb rész. Itt találjuk azt az 1660 körül készített danzigi talpas poharat 1,2 milliós kikiáltási áron, amelynek párja a Sotheby’s 1996. áprilisi árverésén szerepelt, de ugyanennyin kezd az 1600 körül készült magyar reneszánsz kókuszserleg és az 1596-os erdélyi talpas pohár is.
