Tulajdonképpen sikeres aukciót tartott a Mű-Terem Galéria október 28-án a budapesti Kongresszusi Központban, hiszen a tételek túlnyomó többségének kikiáltási ára minimum a duplájára nőtt. A nagy értékű tételek közül azonban nem talált gazdára Munkácsy Mihály 35 millióért kínált Isaszegi csatatér című munkája, alapáron kelt el Szinyei Merse Pál kisméretű, Capri című képe 14 millió forintért, valamint Ferenczy Károly borús hangulatú tájképe 15 millió forintért – természetesen az is nyilvánvaló, hogy ha beesik egy rendkívüli darab, azt egy aukciósház ilyenkor már a karácsonyi árverésre tartogatja. Kevesebben is voltak most a megszokottnál (a terem nagyjából tele volt, de akadtak szabad ülőhelyek), és ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, megnövekedett a telefonos licitálók és vételi megbízások száma.
Hangsúlyosabb volt az aukción a második világháború utáni modern anyag, és az eredmények ismét igazolták, hogy ezeknek a műveknek az áremelkedése megindult, erőteljes érdeklődés figyelhető meg irántuk. A legmagasabb leütési árat Bálint Endre 1950-ben készült Petróleumlámpás kompozíciója érte el, amely a Dévényi-gyűjteményből került aukcióra: a 4 milliós kikiáltási ár 18 millió forintig emelkedett. A második legmagasabb árat, 17 millió forintot, Bernáth Aurél 1920 és 22 között Bécsben készült Graphik mappájáért fizették. A hét és fél millión kezdő mappa igazi kuriózum, eredetileg ötven példányra tervezte a művész, ez a most felbukkant a 15. számú példány. A sokszorosítás egyedi technikájának köszönhetően (a fekete tus felrakása sablonnal, de az átmenetek, az arany szín felhordása kézzel történt), a mappa összes fellelhető példányának mindegyik lapja egyedi műnek tekinthető.
A katalógus kétféle címlappal jelent meg, Kondor Béla, illetve Márffy Ödön egy-egy művével. Kondor 1961-es, könyöklő férfit ábrázoló portréja 6 millió forintról kezdte a licitet, s végül 15 milliónál koppant a kalapács. (Ez is Dévényi Iván kollekciójából érkezett, ahol egyébként Kondor műveinek mindig kiemelt helyük volt, a gyűjtő a festőt a korszak legnagyobb egyéniségének tartotta.) Márffy virágot ábrázoló csendélete 9,5 millióról indult és 14 millió forint lett a leütési ára. Az este utolsó tétele Vaszary János Viharos Adriája volt, ez 15 millió forintért kelt el. Ámos Imre 1935-ös Kettős portréja, amelyen élettársával, Anna Margittal látható, 2,8 millióról indult és 10 millió forintért cserélt gazdát. Változatlanul növekszik az érdeklődés a grafikai műfajok iránt – derült ki a Mű-Terem árverésén is, ahol az árak e műfajban a korábbi többszörösére növekedtek.
