A BÁV szezonnyitó őszi árverése az ékszerekkel kezdett szeptember 26-án, a 33,5 milliós összesített kikiáltási árból csak 20,5 milliós leütési lett. Nem csoda, hiszen a drágább darabok visszamaradtak: nem kelt el a két ékszergarnitúra 1,2 és 2,5 millió forintért, ahogy a 3,5 milliós karkötő sem. A legtöbbet, 850 ezer forintot egy 1930-as évekbeli, kétkarátos gyémánttal díszített arany férfigyűrűért fizettek. A második legmagasabb árat, 690 ezer forintot, egy női platinagyűrű érte el, 0,95 karátos kővel. A modern, 2005-ös női Rolex acél karóra ára 550 ezer forint lett.
A legtöbb tétel alapára környékén ment el, ebben az is közrejátszhatott, hogy viszonylag kevés volt a különlegesség és nem nagyon fordultak elő olyan kedves, ajándékozásra való darabok, amelyekért időnként nagy licitharc szokott kibontakozni. Néhány azért akadt: a vitorlás formájú csiszolt topáz függő aranyláncon 80 ezer lett, 35 ezerről indulva, a zománcozott szerencsemalaccal díszített ezüst cigarettaszelence ára 60 ezerről 160 ezerre emelkedett. Az aranykeretes szemüveg 60 ezer forintért a mai szemüvegárakat tekintve bőven megérte, csak megfelelő lencsét kell bele csiszoltatni. Az 1957-es KEK-győztes aranyérméért 70 ezer forintot fizettek. Az ezüsttárgyak biztosabban gazdára találtak szokásos áraikon; a bécsi szecessziós ezüsttálcák leütési ára 130 ezer és 190 ezer forint lett.
Másnap a néprajzi tárgyak összesített kikiáltási ára 6,8 millió forint volt, a leütési pedig 4 millió, itt is bőven maradt el nem kelt tétel, főleg a bútorok között. Kelendőbbek voltak a kisebb tárgyak, amelyeknek gyűjtői körük is van. A kályhacsempék ára 4 és 25 ezer között szóródott, a legtöbbet, 55 ezer forintot egy besztercei, 1800 körüli, zöld mázas, madármintás páros kályhaoromdíszért fizettek. A legdrágább borotvatok egy faragott fa példány lett, koronás címerrel, 1853-as évszámmal. Kikiáltási ára 24 ezer, leütési ára 55 ezer forint volt. Sikerük volt a szenteltvíz-tartóknak is, a festett, mázas cserépből készült darabok ára 8 ezerről indulva általában 24 ezerig emelkedett, a zempléni fúvott üvegé pedig 22 ezerről 60 ezerre. A festett, faragott fakeretes tükör 1800-ból 45 ezer helyett 80 ezer forintért kelt el.
