BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jubileumi aukciót tart az ARTE

A tavasszal már sikert arató művészek alkotásai, a grafikai aukciók kihagyhatatlan szereplőinek darabjai, neves szobrászok vázlatai mellett ismeretlen alkotók izgalmas művei – ez a huszonötödik árverését tartó ARTE őszi szezonkezdő kínálata.

2006. szeptember 10. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ARTE aukciósház szeptember 22-én tartja 25. grafikai árverését a Falk Miksa utcai Mű-Terem Galériában, a kiállítás szeptember 12-től, azaz holnaptól látható. A kalapács alá kerülő 242 tétel mennyiségre a szokásosnak tekinthető, a változatos műfajú grafikák alkotói között nagy nevek is vannak, jó művekkel képviselve. Czóbel Béla vöröskréta félaktja 80 ezer forintos, Gyümölcsszedők című szénrajza 95 ezer forintos kikiáltási árral indul, a négy művel képviselt Szőnyi Istvántól a Pihenő vándor című akvarell 40 ezer forinttól kezdi a licitet, a Várakozók című húszas évekbeli litográfia pedig 22 ezer forinttól. Márffy Ödön ceruzával rajzolt férfiportréja 42 ezer forint (a mű nem teljesen ép), van egy Mednyánszky-rajz is 44 ezerért. Nagy István Napsütés című szénrajzáért 80 ezer forintot kérnek.
A 2006-os év felfedezettje az ARTE Galériánál Schubert Ernő, a kommunista iparművész-festő az ötvenes években az Iparművészeti Főiskola igazgatója volt. A hatvanas évek elejére kiábrándult művész keveset festett, eleddig ritkán bukkantak fel darabjai a műkereskedelemben; az ARTE tavaszi árverésének sztárja lett egy tőle származó tempera csendélet, amelynek 55 ezres induló ára 420 ezerre emelkedett. Ezúttal négy, különböző technikával készült Schubert-mű kerül a piacra, 18 és 32 ezer forint közötti, azaz alacsony kezdő árakon. Ami egyszer bevált, azt minden aukciósház igyekszik továbbra is futtatni, így van ez az ARTE-nál is. A tavaszi aukció másik fő darabja a 16 ezres indítás után 220 ezer forintért leütött Molnár C. Pál-fametszet, a Teniszezők volt. Most a motorozás szerelmeseitől várják, hogy ugyanilyen indítás mellett magas árat adjanak egy 30-as években készült Molnár C.-fametszetért, a Nőragadásért.
Szabó Vladimir és Gross Arnold kihagyhatatlan egy grafikai aukcióról: az előbbitől három, az utóbbitól két alkotás kerül kalapács alá, 10 és 20 ezer forint körüli árakon. Klie Zoltán tussal, filccel, ceruzával rajzolt lovasa 18 ezer forinton kezd. A főleg plakátjairól ismert Konecsni György – tavasszal volt életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában – egy 38 ezerért kínált temperával képviselteti magát. Gross-Bettelheim Jolán negyvenes évekbeli New York-i litográfiája 45 ezerről kezdi a licitet. Az alkotók között találunk olyanokat is, akiknek a keze nem a rajzszerszámokhoz szokott elsősorban: olyan szobrászok rajzai szerezhetők meg, mint Vilt Tibor, Somogyi József és Kerényi Jenő.
Az ismert művészek mellett vannak ismeretlen alkotók is, izgalmas, szeretni való művekkel: Salzer szignóval két bájos, vidám, tökéletesen komponált akvarell a naiv művészet kategóriájából – ami igen ritka a műtárgypiacon –, a Rákoshegyi vasútállomás és a Cindi cirkusz egyaránt 9 ezer forintról indul. Tíz akvarellel és tussal rajzolt, a magyar mese- és mondavilág jeleneteit ábrázoló vázatervet (RR monogrammal, 1943-ból) együtt bocsátanak licitre 13 ezer forintért. Vidám szerzetesek címen kínálnak 60 ezer forintért egy nagyméretű, pikáns témájú akvarellt 1919-ből, a megfejtetlen szignójú mű elegáns kivitelezéssel ábrázol egy bacchanáliajelenetet.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet