BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szenzációs Csontváry a Mű-Terem aukcióján

2006. április 23. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Mű-Terem Galériának sikerült ismét szenzációval kirukkolnia: május 8-án a Budapesti Kongresszusi Központban tartandó árverésükön kalapács alá kerül egy ismert Csontváry-festmény, magyarországi rekordnak számító, 80 millió forintos kikiáltási áron. A sokat reprodukált Hídon átvonuló társaság című kép 1901-ben készült, a közönség az Ernst Múzeum 1930-as Csontváry-kiállításán ismerhette meg, ezután került Bedő Rudolf tulajdonába. Bedő a nagybányai Phoenix festékgyár igazgatójaként kezdett gyűjteni, elsősorban nagybányai festőket, sőt egy időre a szabadiskola növendéke is lett. Kollekciójában öt Csontváry volt, közülük hármat már közgyűjteményekben őriznek. A 127 ismert festményből álló egész Csontváry-életműből csupán 25 kép van magánkézben, ezért a mostani aukción is nagy harcra számíthatunk.
Ezen kívül is számos kincset tartogat a Mű-Terem aukciós anyaga, a klasszikus XX. századi művészek munkái mellett sok kortárs alkotásra lehet licitálni. A század elejéről Nemes Lampérth József Utca a Gellért-hegy oldalában című műve ígérkezik a legizgalmasabb tételnek, 15 milliós kikiáltási árral. A fiatalon elhunyt festő életműve kevés képből áll, ez a Gellért-hegy lejtőjét és a Horgony utca környékét megörökítő sorozat része, 1916-ból.
Patkó Károlytól két olyan festményt árvereznek, amelyik a művész római ösztöndíjas éveiben készült, 3,8 milliós (Római részlet 1931) és 3,5 milliós induló árakkal (A mosakodó nő). Aba-Novák Vilmostól egy olasz vedutát kínálnak 7,5 millióért, illetve egy szolnoki életképet 2,8 millióért. Perlrott Csaba Vilmos 1928-as Veresvíz, háttérben keresztheggyel című festménye 2,8 millión indul; ez a kép egykor a neves nagybányai gyűjtő, dr. Ciaclan Virgil kollekcióját gazdagította. Két ritkaság okozhat még meglepetést: Bortnyik Sándor Strand drámája, amely 9,5 millióról indul és Kontuly Béla Szamovár csészével című képe 4,8 milliós kikiáltási árral (mindkettő a "jazzkorszak" nagyvárosi életérzésének tipikus példája.)
Bálint Endre három művel képviselteti magát, ezek Gedő Ilkával és Fekete Nagy Béla grafikáival kiegészülve a szentendrei blokk magvát alkotják. Néhány név a kortársak közül, akiknek a műveihez hozzájuthatunk: Maurer Dóra, Váli Dezső, Hencze Tamás, Konok Tamás, Deim Pál. A hagyományoknak megfelelően tíz szép szecessziós Zsolnay-kerámiára is licitálhatnak majd az érdeklődők 200 ezer és 2,6 millió közötti árakon.
Egy rendhagyó tétel is kalapács alá kerül: a tavalyi Antik Enteriőrön már bemutatott Horthy-díszkard, 2,2 millió forintos kezdő áron. A solingeni damaszkolt pengéjű kardot 1920 februárjában ajándékozták tengerésztisztjei az akkor még a Nemzeti Hadsereg fővezére titulust viselő altengernagynak, aki ezt viselte „élete legboldogabb napjain”, az 1938-as felvidéki és az 1940-es erdélyi bevonulás ünnepségein is.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet