A 171 tétel ezúttal még változatosabb képet mutat a korábbiaknál, hiszen a megszokott festmények és Zsolnay-porcelánok mellett Gorka-kerámiák és kisplasztikák is indulnak, valamint húsznál több kortárs alkotás kapott helyet a katalógusban. A legmagasabb kikiáltási árról Munkácsy Mihály egy tanulmánya indul (Inasfiú), amely a Siralomház című ismert munkájához készült 1869-ben. Az oeuvre-katalógusban (az összes alkotást tartalmazó művészettörténeti munkában) is felkutatható festményre hatmillió forintról lehet licitálni. A klasszikus magyar festészetet Munkácsy mellett a Markó család tagjai, Tikos Albert, Than Mór és Székely Bertalan képviseli.
Akad néhány tipikus sikerdarab, amelyek esetleges kudarca, az irántuk megnyilvánuló érdeklődés hiánya minden bizonnyal sokáig foglalkoztatná a piac szereplőit. Ilyenek Rippl-Rónai József pasztellképei, amelyek közül az egyik Zorkát (5,5 millió), a másik egy leánykát babával (1,8 millió) ábrázol, de indul tájkép is tőle. Ugyancsak magas eladási ár várható Mattis Teutsch ötmillióról induló kompozíciójától, illetve a Nyolcak művészeinek alkotásaitól; Czigány Dezső Kettős női arcképétől (1,2 millió), Provence-i tájától (4 millió) és Nevetős önarcképétől (1,2 millió). A művészcsoport további tagjai - Márffy Ödön, Czóbel Béla, Kernstok Károly és Berény Róbert - ugyan nem „korabeli”, tehát nem közös működésük éveiből származó munkákkal vannak jelen, ám ez minden bizonnyal nem von le értékükből.
Vaszary János Rálátás a tengerre című korai olajképe 4,2 millióról indul, Egry József balatoni olajpasztellje (Vitorlás a nádas mellett) 2,8 millióról, Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly olasz témái 2,8 milliós és 4 milliós kikiáltási árat kaptak. A XX. század derekának, második felének művészetét többek között Ámos Imre, Anna Margit, Bálint Endre, Tóth Menyhért képviseli. Amennyiben Bene Géza műveiért megadják a nem éppen alacsony kikiáltási árakat (például a Csendélet hallal 850 ezerről indul), sőt, még többet is, akkor a művész eddigi értékéhez-értékeléséhez képest egy árkategóriával följebb léphet.
Bár a figyelem lassan elterelődött róluk, mégis jelentős mennyiségben szerepelnek az anyagban nagybányai művek, hiszen azért a többség ha nem is látványosan, de viszonylag jó áron értékesíthető.
A nagyobb festményárverésekről ma már nem hiányozhatnak a kortárs művek, ráadásul már nem is jelentenek feltétlenül üzleti kockázatot. Talán a klasszikusok és modernek alkotta környezet teszi, de a mai művek eladási aránya egyáltalán nem különbözik a régebbi festményekétől. Ezúttal is a lassan megszokott nevekkel találkozhatunk: a Vajda Lajos Stúdióból ef. Zámbó Istvánéval és Wahorn Andráséval, a konstruktívabb irányt Fajó János, Bak Imre és Konok Tamás képviseli, a manapság oly népszerű hiperrealista stílust pedig Fehér László és Adorján Attila művein fedezhetjük fel.
R. E.
