Az 1996-ban megalkotott médiatörvény mielőbbi módosítását sürgette Kovács György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke kedden Tihanyban, a Média Hungary konferencián. A jogszabály ugyanis amellett, hogy számtalan hibás elemet tartalmaz, több mára időszerűvé vált dologról – például a digitális televíziózásról – nem rendelkezik. Kovács szerint a jogszabály-módosításnál az ORTT a szakmai tapasztalata, felhalmozott tudása alapján meghatározó szerepet akar betölteni. Az elnök elmondta, hogy az elmúlt időszakban, bár voltak kísérletek egy új törvény előkészítésére, azok sikertelennek bizonyultak. Kovács egyébként nem is tartaná szükségesnek egy új jogszabály megalkotását. Az elnök kiemelte, hogy az ORTT-nek mielőbb választ kell adnia arra, hogy milyen jövő elé nézhet a két országos kereskedelmi televízió azt követően, hogy 2007-ben lejár a tízéves koncessziós időszakuk. (A hatályos jogszabály lehetővé teszi, hogy öt évvel meghosszabbítsák a kereskedelmi televíziók koncesszióját.)
Az elnök kiemelte, hogy a jelenlegi körülmények között nincs meg a fedezete a közszolgálati médiumok színvonalas fenntartásának, vagyis azok komoly forráshiánnyal küzdenek. Szerinte erre megoldást jelentene, ha meghatároznák ezen intézmények közszolgálati kötelezettségeit, valamint az ehhez szükséges forrásokat, és ezt az állam normatív finanszírozás keretében garantálná. Csak annak fényében ítélhető meg a közmédiumok további támogatása, ha ismerjük, hogy az előfizetők mennyit fordítanának erre – fogalmazott Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A miniszter az államháztartási reform mielőbbi véghezvitelét szorgalmazta annak érdekében, hogy feloldódjon a társadalmi igény és az állam által nyújtott – például a rádiós és televíziós – szolgáltatások közötti ellentét.
